Mind a Sepsi-SIC, mind a Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben játssza hétvégi bajnokiját a női kosárlabda Nemzeti Ligában: a címvédő zöld-fehérek a Piros csoport 12. fordulójában az Aradi ICIM csapatát, míg a céhes városbeli lányok a Sárga csoport 9. körében a Bukaresti Rapid együttesét fogadják.
Tizenegy nap alatt ez lesz a harmadik olyan meccse a Sepsi-SIC alakulatának, amelyen az Aradi ICIM együttese ellen lép pályára. Az előző kettőt a Román Kupa negyeddöntőjében játszották, s mindkét összecsapás a sepsiszentgyörgyiek sikerét hozta (90–55 és 68–56). A bajnokságban további három alkalommal csatáztak egymással, mindhárom mérkőzés SIC-diadallal fejeződött be, az együttesek külön párharcát pedig a megyeszékhelyiek vezetik 12–10-re.
A 33 pontos Sepsi-SIC a tabella második helyéről várja a 19 órakor rajtoló találkozót (játékvezető: Bedir Sefer, Andrei Bădilă, Alexandru Sandu), a 7/12-es győzelmi mutatóval rendelkező Aradi ICIM 26 ponttal a tarsolyában a bajnokság ötödik helyezettjeként érkezik Háromszékre. Zoran Mikes tanítványai utolsó bajnokijukon 104–54 arányban győzték le a Kolozsvári U együttesét; a Maros-partiak szintén a kincses városbeliek ellen játszották legutóbbi pontvadászatbeli meccsüket és 88–62-re nyertek.
A Sárga csoportban érdekelt Kézdivásárhelyi SE ma 14 órától azt a Bukaresti Rapidot fogadja (bírók: Andrei Răileanu, Csíki Zsolt, Daniel Ungureanu), amelyet januárban 75–69-re győzött le. Az akkori remek fővárosi teljesítményét próbálja megismételni ma a céhes városbeli együttes, s bízunk abban, hogy ez össze is jön, hiszen az ellenfél az elmúlt hétvégén kisebb meglepetésre 66–64-re kikapott a sereghajtók között tanyázó Agronómia Bukaresttől. Mindkét együttes harcban van még az utolsó, playoffot érő helyért. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.