Marosvásárhelyen oktogonná alakították a székely vértanúk emlékműve körüli kockakőből kirakott csillagot, hogy ne idézze a székely zászló nyolcszögű csillag-motívumát.
Amint a közösségi hálón megosztott fényképekből kiderült: a kockakőből kirakott csillag csúcsait péntekről szombatra szegélykővel kötötték össze, és a csúcsok közötti területet is kockakővel burkolták. Az emlékmű körüli lekövezett mezőben már csak a burkolat belsejében meghagyott szegélykövek rajzolják ki a csillag motívumot. A helyi hatóságok utasítására a térrendezést végző munkások eltávolították az emlékműtől pár méterre lévő csorgó fölötti táblát is, amely a székely nap és hold közé illesztve jelenítette meg román és magyar nyelven a „Székely vértanúk kútja" feliratot.
A módosításokra azt követően került sor, hogy a helyi sajtó pénteken felhívta a figyelmet a székely motívumokra, és Sergiu Papuc szociáldemokrata alpolgármester kijelentette: „Nem akarom a November 7. negyedet úgynevezett Székelyfölddé alakítani". Az úgynevezett kifejezéssel az alpolgármester azoknak a táborához csatlakozott, akik a Székelyföldet még földrajzi egységként sem hajlandók elismerni. Az alpolgármester ugyanakkor azt mondta: szigorúan be fogja tartatni a térrendezési tervet.
Azóta több helyi és országos portál is közölte a térrendezési tervet, amely csillag alakú térkövezést mutat az emlékmű körül. Az Agendademures.ro helyi portál arról számolt be, hogy Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója vetette le a székely mártírok kútjára kitett kétnyelvű feliratot, és utasította a térrendezésen dolgozó munkásokat a csillag eltüntetésére.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton az MTI kérdésére elfogadhatatlannak, igazságtalannak, méltánytalannak tartotta a történteket. „Nacionalista uszításról, gyűlöletkeltésről van szó, és nem szabad engedni, hogy ez folytatódjon" – jelentette ki a politikus. Hozzátette: csakis a közösségre tartozik, hogy milyen szimbólumokat használ, és ha a közösség használja a szimbólumait, az nem vesz el senkitől semmit, nem sérti senkinek a méltóságát. Megjegyezte: Marosvásárhelyen egy jóváhagyott térrendezési tervet rúgtak fel azért, hogy ennek elemei ne emlékeztessenek egy közösség szimbólumaira. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.