Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó tegnap bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán. A Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállítású négyes a dél-koreai és kínai kvartett mögött lett harmadik, az oroszokat megelőzve.
A magyarok ezzel a harmadik hellyel sorozatban az ötödik világbajnokságról távoztak éremmel. A férfi staféta ezt megelőzően kétszer állhatott dobogón: 2015-ben ezüst-, 2017-ben bronzérmes volt.
Az 5000 méteres döntő legelején a világkupagyőztes magyarok köröztek az első pozícióban, de nem diktáltak nagy tempót, az iram pedig akkor sem változott, amikor előbb a kínai, majd a dél-koreai négyes állt az élre. A táv felénél már az orosz négyes is az Európa-bajnok magyar kvartett elé került, de a harmadik helyet egy jó váltásnál sikerült visszaszerezni.
A hajrára nem sok izgalom maradt, mivel az oroszok egy rossz váltásnál nemhogy visszacsúsztak a magyarok mögé, de még el is estek, innentől pedig nem volt reális esélye egyik csapatnak sem, hogy változtasson a kialakult sorrenden. A magyar váltó olimpiai és Európa-bajnokként, valamint világkupagyőztesként és világcsúcstartóként indult a világbajnokságon, de az utolsó hiányzó címet ezúttal nem sikerült begyűjtenie.
A dél-koreaiak a lehetséges tízből hét aranyat megnyerve végeztek az éremtáblázat élén, a magyarok pedig egy bronzéremmel a hatodik helyet szerezték meg. A Koreai Köztársaság csapatán kívül csak a hollandok tudtak aranyat nyerni.