Tárgyalóasztalhoz ült a Kormos szakszervezet és Nagy István, Barót polgármestere, de a vitás ügyben lényeges előrelépés nem történt. A város elöljárója továbbra is azon a véleményen van, hogy a közüzemek alkalmazottai hiába tüntetnek a hivatal előtt, mert ő fizetést nem adhat. A goscomosok azt kérték a polgármestertől, segítsen behajtani a nagy adósok tartozását, hogy abból fedezhessék bérüket.
Nagy István kérdésünkre elmondta, a tárgyalások során azt szerette volna megértetni a tüntetőkkel, hogy miért nem adhatja ki az önkormányzat az elmaradt béreket, majd azt javasolta, hogy igazukat a munkaadójuknál keressék, annál, akivel aláírták a munkaszerződésüket. ,,Véleményem szerint a menedzserük a hibás a kialakult helyzetért, hiszen, bár tudatában volt, hogy a tanács elvette a vízszolgáltatás jogát, mégsem szervezte újra, mégsem próbálta megmenteni a vállalatot. Az alkalmazottaknak, illetve a polgármesteri hivatalnak okozott kárt Tausch Herbertnek kell megtérítenie" — fogalmazott Nagy. Ráduly Béla szakszervezeti bizalmi megérti a polgármester álláspontját, mely szerint nem a hivatal dolga, hogy a Goscom vezetőségének mulasztását pótolja, s behajtsa az adósságot, de véleménye az, ha komoly a hangoztatott segítőszándék, akkor legalább rászólhatott volna a közüzemek adósaira, hogy törlesszék elmaradásukat.
Legközelebb kedden kerül sor tárgyalásra, akkor a polgármesteri hivatal és a Kormos szakszervezet mellett az Alfa Kartell megyei vezetősége és Tausch Herbert is jelen lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.