Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

VidékfejlesztésA pénz közel felét lehívták

2019. március 12., kedd, Gazdakör

A napokban hozta nyilvánosságra a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség az eddigi eredményeket a 2014–2020-as vidékfejlesztési tervben. Az uniós jóváhagyás szerint az új tervben összesen 9,472 milliárd euró pályázható a 2014 és 2020 közötti hétéves időszakban, ebből 8,125 milliárd az uniós költségvetésből származik, amihez a román államnak 1,347 milliárd eurót kell kötelezően hozzátennie. Az eredményekről Cătălina Savin, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónője beszélt lapunknak.

Az országos össze­sítő szerint az ügynökséghez 56 900 pályázatot tettek le 8,64 milliárd euró értékben. A letett pályázatokból szakembereik 30 707-et minősítettek kifizethetőnek 4,38 milliárd euró értékben. A megkötött szerződések száma 30 041, közel 4 milliárd eurós összegre. Az eltelt évek alatt az unió a vidékfejlesztési alapból 3,56 milliárd eurót fizetett ki Romániának, ami 44 százalékos lehívást jelent. Az unió hivatalos mezőgazdasági vezető szerve, a DG Agri februári adatai szerint uniós szinten a lehívási ráta 38,87 százalék, így Románia az uniós átlag felett van a maga 44 százalékával, így a 28 tagország között a 11. helyet foglalja el.

Cătălina Savin egy jó hírt is közölt, a mezőgazdasági minisztérium és az ügynökség a napokban kötött kifizetési szerződést az Európai Beruházási Alappal, ennek értelmében a vidékfejlesztési intézkedésekre sikeresen pályázók kedvezményes feltételek mellett vehetnek fel hitelt az önrész fedezésére. A minisztérium a vidékfejlesztési alapokból 93,87 millió eurót biztosít a hitelek odaítélésére. A kiválasztott bankok a Román Kereskedelmi Bank, a Libra Internet Bank, a Pro Credit Bank és az UNI Credit Bank. A hitelt felvevők bővebb információért a fentebb említett bankokat kereshetik.

Az igazgatónő ismételten fel szeretné hívni a figyelmet, hogy január 3-tól újra lehet pályázni a 16.4-es intézkedésre, a Piaci szereplők partnerségi kapcsolatainak és a helyi piacok kialakításának támogatására, összesen 4,7 millió euróra. Az igazgatónő pénteki adatai szerint még egyetlen pályázatot sem iktattak országos szinten. A pályázat letevésének utolsó határideje április 30., tehát még bőven lenne idő a szükséges partnerségeket létrehozni.

A megyéből eddig az előző években négy partnerség nyert egyenként közel 100 000 eurós támogatást a helyi piacok fejlesztésére és a rövid láncú ellátás megvalósítására. Ezek az illyefalvi LAM Alapítvány által vezetett partnerség, mely a helyi feldolgozó tejtermékeit reklámozza, a másik az Agrosic által vezetett partnerség, kürtöskalácsot, házikenyeret és mézespogácsát promovál, a harmadik egy szitabodzai partnerség (ökotejtermékek és -húskészítmények reklámozása saját üzleten keresztül), a negyedik pedig a Lacto Coop tejszövetkezet által nyert pályázat, amely Kézdi tejtermék néven népszerűsíti készítményeit.

A 16.4-es intézkedés célja, hogy támogassa a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és a forgalmazók (üzletek, vendéglők, szállodák, vidéki panziók) közötti, ún. rövid láncú közreműködést és ellátást, valamint a helyi piacok fejlesztését. A piaci szereplőknek (termelő, feldolgozó és forgalmazó) egyszerű, törvényszéken nem jegyzett partneri szerződést kell kötniük. Az elnyert támogatás feldolgozó gépsorok, a feldolgozott mezőgazdasági termékek kiszállítására alkalmas klimatizált haszonjárművek vásárlására, bemutatóüzlet felszerelésére, számítástechnikai és elektrotechnikai felszerelések beszerzésére, a késztermékeik reklámozására, pl. termékismertetést célzó összejövetelek szervezésének költségeire, reklámkiadványokra, reklámfüzetek nyomtatási költségeire, reklám céljából létrehozott számítógépes honlap költségeinek fedezésére, sajtóban, rádióban vagy televízióban megjelenő reklámok kifizetésére, a közös termékbemutatókon, illetve kiállításokon való részvétel költségeinek kifizetésére fordítható. A pályázott összeg egy része a partnerségi kapcsolat működtetési költségeinek, illetve az alkalmazott személyzet fizetésének biztosítására is elkölthető.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 708
szavazógép
2019-03-12: Gazdakör - Bokor Gábor:

Kötelezettségekkel járnak a támogatások

A mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos tudnivalókról, a gazdák kötelezettségeiről is beszélt az elmúlt héten a gidófalvi gazdatalálkozón György Ervin, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség Kovászna megyei hivatalának aligazgatója. Előadásából a gazdák megérthették: a támogatásokat mindenki igényelheti, de ezzel együtt kötelezettségeket is vállalnak, melyeket be kell tartani, ha nem, a szubvenciók elvesztését, visszafizetését kockáztatják.
2019-03-12: Gazdakör - :

Nők a farmok élén

Az Európai Unió országaiban a farmok 30 százalékát nők vezetik. Az Eurostat adatai szerint Romániában ez az arány 34 százalék.