Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Vizsgálják a Prodigy énekesének halálát

2019. március 13., szerda, Magazin

A hivatalos vizsgálat szerint nem merült fel az idegenkezűség gyanúja Keith Flint, a Prodigy együttes énekesének halálával kapcsolatban – számolt be róla a BBC News.

A 49 éves énekest március 4-én találták holtan az essexi North Endben lévő otthonában. A zenész a törvényszéki orvosszakértő megállapítása szerint felakasztotta magát, a toxikológiai vizsgálat azonban még folyik. Flint halálának körülményeiről várhatóan július 23-án nyújtják be a zárójelentést. A Chelmsfordban megtartott tárgyaláson Lynsey Chaffe vezető orvosszakértő elmondta, hogy a haláleset körüli hivatalos rendőrségi eljárás szabályosan, az előírások szerint zajlott, és megerősítette, hogy nem merült fel az idegenkezűség gyanúja.

A Londonban született Flint az 1990-es években futott be Brit Award-díjas bandájával. Az együttes tavaly novemberben jelentkezett új lemezzel, a közelmúltban Ausztráliában turnéztak, májusban az Egyesült Államokba mentek volna. Liam Howlett és Maxim, a Prodigy tagjai Flintet „igazi úttörőként, újítóként és legendaként” méltatták halála után. A Chemical Brothersből Ed Simons azt mondta: nagyszerű ember volt, akivel mindig nagyon mulatságos volt együtt lenni. Két nappal halála előtt Flint még részt vett a chemsfordi öt kilométeres parkfutásban, amelyet egyéni csúccsal, 21 perc 22 másodperc alatt teljesített.

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 470
szavazógép
2019-03-13: Magazin - :

Megrendezik a magyar film napját

Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével vetítésekkel és más programokkal ünneplik idén is április 30-án a magyar film napját.
2019-03-13: Magazin - :

Össznemzeti zarándokvonat indul a csíksomlyói búcsúra

Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúra. A zarándokvonat június 7-én indul és 10-én, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők tegnap Budapesten. A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.