Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kovácsműhelytől a világcégig

2019. március 19., kedd, Gazdakör

Négynapos németországi tanulmányúton vett részt a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) által működtetett falugazdász-hálózat munkatársainak egy csoportja. A munkalátogatás során a szakemberek a mezőgazdasági gépgyártók világelsői közé tartozó mezőgazdasági gépgyártó cégek, a Lemken (talajmegművelő gépek), a Krone (szálastakarmány-készítők, silózók) és a Grimme (a burgonya- és répatermesztés célgépei) termékeivel, működésével ismerkedtek. Az adatgyűjtési körutat a csernátoni székhelyű AgroWest mezőgazdasági gépkereskedő cég szervezte. A falugazdászok delegációjának látogatását kiemelt eseményként kezelték a gyárakban, többek között megismerkedhettek dr. Bernard Kronéval, a Krone gyár tulajdonosával és Frank Nordmannal, a Grimme eladási vezérigazgatójával.

  • Számos műszaki részlettel is megismerkedhettek a látogatók. A szerző felvétele
    Számos műszaki részlettel is megismerkedhettek a látogatók. A szerző felvétele

„A tanulmányút megszervezését azért tartottuk fontosnak, hogy a falugazdászoknak jobb rálátásuk legyen a székelyföldi gépkereskedők által forgalmazott gépek sokféleségére, ezek minőségére, kihasználhatóságára. A falugazdászok rengeteg információt tudnak eljuttatni a gazdákhoz, így a németországi körúton szerzett tapasztalataikat is széles körben tudják megosztani, segítve ezáltal a gazdákat a helyes gépválasztásban, a gépesítés hatékony alkalmazásában” – mondta el érdeklődésünkre ifj. Bajcsi Ákos, az AgroWest ügyvezetője, résztulajdonosa.

A falugazdászok csoportját Szabó Ákos, az SZGE falugazdász-hálózatának koordinátora vezette. „A falugazdászok egyik legfontosabb feladata a gazdák tájékoztatása. A németországi tanulmányút során számos ismeretet gyűjthettek be a talajmegművelés, szálastakarmány-készítés gépesítési lehetőségeiről, a burgonya és répa termesztésében használt gépekről, berendezésekről. A közeljövőben mindezeket az első kézből kapott információkat meg fogják osztani az érdekelt gazdákkal, segítséget nyújtva ezáltal a hatékonyabb, kisebb költségekkel járó gazdálkodásra való berendezkedéshez” – vázolta a tanulmányút fontosságát Szabó Ákos.

A négynapos tanulmányút során bebizonyosodott, a Lemken, a Krone és a Grimme történelmében, fejlődésében, működési elveiben nagyon sok közös vonás van. Mindhárom vállalkozás családi tulajdonban van. Mindegyikük esetében a gyökeret egy kovácsműhely jelentette, amely a kezdetekben a helyi igényeknek megfelelő eszközök gyártásával foglalkozott. Ma már a mezőgazdasági gépgyártók világszintű élvonalába tartoznak. A Grimme érte el a legkimagaslóbb sikert: a burgonya és répa termesztésében használt célgépek – főként vetőgépek és betakarítók – gyártása tekintetében világelsőnek számít, messze megelőzve vetélytársait.

 

Hangsúly az utánpótlásképzésen

Közös vonás a három cégben a humán erőforrásra való odafigyelés. A munkaerő hiánya egyre nagyobb problémát jelent Németországban is. Középiskolai szinttől fogadják inasképzésre az érdeklődő diákokat, akik a szakmát a gyárakban berendezett oktatási műhelyekben sajátíthatják el. A műhelyekben a gyártósorokon lévő gépekkel megegyező felszereléseken dolgoznak, ugyanazokat a munkafolyamatokat végzik, mint a termelésben. A német inasiskola-rendszer szerint a tanulók négy napon keresztül gyakorlatot végeznek, az elméleti oktatásra heti egy napot különítenek el. Az inasképzés után a végzősök gyakornokként dolgozhatnak a gyárban, s közel három éves próbaidő után kapnak végleges munkahelyet.
A képzés a gyárak partnereinek, forgalmazóinak szakembereire is kiterjed, rendszeresen fogadják őket, ismertetik az újdonságokat.

 

Előtérbe kerülnek a robotok

A munkaerőhiány kompenzálása, a munkafolyamatok felgyorsítása, a munka pontossága érdekében minden lehetséges fázist automatizálnak, a teendőket robotokra bízzák. Több millió euró értékű robotok végzik például a méretre vágást, hegesztést. De a raktárak is automatizáltak, az alkatrészek, nyersanyagok emberi beavatkozás nélkül kerülnek a polcokra és onnan a gyártósorokra. A Grimménél a partnerek által igényelt, raktáron lévő alkatrészek összeválogatását, a küldemények összeállítását is robotok végzik, a kisebbek akár húsz kilométeres óránkénti sebességgel is rohannak a polcok között. Az illető raktárban húsz méter magas polcokon harmincezer raklapon tárolnak alkatrészeket, akár 25 évvel ezelőtt gyártott gépek számára is – emberi munkával valóban képtelenség lenne hasznos idő alatt elvégezni ezt a feladatot.

A három cég egyformán nagy hangsúlyt helyez a minőségre. Arra törekednek, hogy minden alkatrészt, amely a gépek összeszereléséhez szükséges, lehetőleg saját gyáraikban állítsanak elő, minél kevesebb beszállítóval kelljen dolgozniuk – nyilván, vannak összetevők, mint például az erőforrások, gumiabroncsok, csapágyak, amelyeket kívülálló cégek gyártanak. Egyszerűsítve a munkafolyamot, a következő fontosabb fázisokról beszélhetünk: a gyárba megérkezik az acél (lemez, zártszelvény, cső, tömb stb. formájában). Ezt szabják, préselik, formázzák, hőkezelik. Az elsődleges alkotóelemeket nagyobb alkatrészekké hegesztik, majd festik. Érdekes, hogy mindhárom cégnél azonos festési technológiát alkalmaznak, a berendezések is szinte hasonlóak. A festés hatalmas merítőmedencékben történik, a festékfelvitelhez elektromos töltést adnak az alkatrészeknek. A cél az, hogy a festék az alkatrész teljes felületén azonos vastagságban borítsa be azt. Legtöbb tízméteres alkatrészek kerülhetnek a medencékbe, a nagyobbakat emberi munkával festik le. A három cég saját színei: Lemken – kék, Krone – zöld krémmel (a fém mindig zöld, a műanyag, üvegszál krémszínű), Grimme – piros.

A festés után következik az összeszerelés. A folyamatot több munkavonalon végzik. Egy-egy csoport munkás kitűzött időintervallumban végzi a kiszabott feladatokat, ezt követően a gyártás alatt lévő gépek továbbhaladnak a következő munkaállomásra. Kivétel is akad, vannak gépek, amelyeket állandó standon szerelnek össze.

 

Mindent a minőségért

Az összeszerelés után következik a minőség-ellenőrzés. Minden apró részletet átnéznek, mechanikát, elektronikát egyaránt, a gépeket a termelési körülményekhez hasonló megterhelésnek is alávetik. Ha minden rendben van, következik a szállítás. Minden fontosabb terméket csak megrendelés alapján gyártanak, így a munka első pillanatától kezdődően tudott, kinek a számára, a világ melyik tájára készül egy-egy gép. A szállítás optimizálása érdekében a kész gépeket újra kisebb darabokra bontják, azokat a gyártók képviseleteinek, forgalmazóinak szakemberei szerelik újból össze a célállomáson.

A környezettudatos termelést, az energiatakarékosságot szintén fontos tényezőként kezelik. A gyártás során – például a hőkezelésnél – keletkezett hőt az irodák fűtésére használják fel, ha épp nincs szükség rá, meleg víz formájában tárolják. Napelemeket ugyancsak használnak. A Kronénál az önjáró betakarítók tesztelésénél a terhelésre dinamókat használnak, ezek a dízelmotorok energiáját elektromos árammá alakítják. A gyárakban mindenhol elektromos táblák hirdetik: az energia újrafelhasználásával ennyi meg ennyi kilogramm szén-dioxid-kibocsátást kerültek el.

A kutatás, fejlesztés az egyik legnagyobb prioritás. Több száz mérnököt foglalkoztatnak ebben a munkakörben, ők külön épületekben, műhelyekben dolgoznak. Titkos munkát végeznek, a kutatási központokba a cégek alkalmazottjai is csak külön engedéllyel léphetnek be, így a falugazdászoknak esélyük sem volt bepillantani az innovációs környezetbe.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 133
szavazógép
2019-03-18: Közélet - Iochom István:

Szőcs Zoltánt is Feketehalomra vitték (Székelyföldi terrorvád)

A csíkszeredai börtön illetékes bizottságának döntése értelmében a terrorizmus vádjával elítélt társához, Beke Istvánhoz hasonlóan Szőcs Zoltánt is félig nyitott rendszerbe helyezték át. A döntés még februárban megszületett, de Szőcs Zoltánt éppen nemzeti ünnepünk napján, március 15-én szállították át a csíkszeredai börtönből – ahol nincs enyhébb fogvatartási rendszer, csak zárt – a feketehalmiba, ahol egyébként már korábban is raboskodtak – tájékoztatott Szőcs Csongor, a fiatalember testvére.
2019-03-19: Gazdakör - Incze Péter:

Pályázható intézkedések (Vidékfejlesztés)

Cătălina Savint, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónőjét kérdeztük a jelenleg pályázható intézkedések helyzetéről. Az igazgatónő elmondása szerint most is létezik néhány nyitott intézkedés, amely a megyéből is vonzott érdeklődőket.