Cătălina Savint, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónőjét kérdeztük a jelenleg pályázható intézkedések helyzetéről. Az igazgatónő elmondása szerint most is létezik néhány nyitott intézkedés, amely a megyéből is vonzott érdeklődőket.
Elsőként a feldolgozói intézkedés (4.2-s számú) keretében az ún. GBER-sémának nevezett intézkedését említette, amelyre az előző években többen is sikeresen pályáztak a megyéből (több pékség, édesipari és csokoládé-készítő vállalkozás). December 21-től indították az intézkedés pályázhatóságát, a teljes keretösszeg 35,3 millió euró: 21,2 millió a már meglevő feldolgozók korszerűsítésére, termékskálájuk bővítésére, 14,1 millió euró pedig új feldolgozók létesítésére van elkülönítve. A pályázatok határideje eredetileg június 30. lett volna. Az új feldolgozók létesítésére a napokban elfogyott a pályázható összeg, a meglevők fejlesztésére szánt 21,2 millióra azonban eddig csak 8 pályázatot tettek le, mindössze 2,2 millió euró értékben. A támogatásra azon vállalkozások pályázhatnak, akik mezőgazdasági termékekből nem mezőgazdasági természetű termékeket állítanak elő. Ide tartozik a fagylaltkészítés, a sütőipari termékek, tészták és laskafélék előállítása, ételízesítők, fűszerek és ételkiegészítők gyártása, kakaóból készült termékek és a csokoládé feldolgozása, egyéb édességek készítése, sörkészítés, tejpor készítése csecsemők számára, dietetikus élelmiszerek gyártása és egyebek. Az ügynökség honlapján (afir.info) az intézkedés leírása mellett megtalálható egy melléklet (a 4-es számú), amely pontosan szabályozza és leírja azon ágazatokat (termékeket), amelyek fejlesztésének vagy létrehozásának költségei pályázat útján támogathatók a vidékfejlesztési alapból.
A másik jelenleg pályázható intézkedés a gyümölcsösök létesítése, illetve fejlesztése. Az intézkedésre február 15-től lehet pályázni, és ez a mostani az utolsó kiírás lesz a 2014–2020-as vidékfejlesztési tervben, az intézkedésre szánt összeg teljesen el fog fogyni. A kiírás pályázható keretösszege 65,4 millió euró, a pályázatokat egészen augusztus 15-éig lehet letenni, illetve feltölteni az országos ügynökség számítógépes rendszerébe. A pályázat teljes értéke legtöbb 1,5 millió euró lehet. A pályázatnál 50 százalékos önrész szükséges, de a támogatás mértéke, intenzitása növekedhet egészen 90%-ig (vagyis 30, illetve 10%-ot kell kitennie a pályázónak saját forrásból vagy banki hitelből). A 20%-os intenzitásnövekedés abban az esetben jár, ha a pályázó fiatal gazda (41 év alatti, és a cég bejegyzése nem régebbi, mint 5 év), valamint 20% jár, ha a gyümölcsöst hegyvidéki zónában létesítik, vagy ha teljesen ökotermesztést vállal be. A főbb, nálunk is szokásos gyümölcsök mellett belefér a gyümölcstermő cserjék létesítése is (pl. áfonya, egres, ribizli, málna), valamint az eperültetvények létesítése, telepítése. Az igazgatónő elmondása szerint az előző évek kiírásainál nem volt túl nagy érdeklődés, a megyéből mindössze három pályázatot tettek le, mindeniket áfonyás létesítésére, illetve korszerűsítésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.