Kiállítás
DOKUMENTUMFOTÓ-KIÁLLÍTÁS. A kovásznai Kádár László Képtárban ma 18 órától nyitják meg A román királyi család az első világháborúban című dokumentumfotó-kiállítást.
VÍZFESTMÉNYEK. Az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi kiállítótermében (Bástya Ház, Olt utca 6. szám) ma 18 órától kerül sor Czintos László kiállításának megnyitójára. Czintos László Sepsiszentgyörgyön él és alkot, a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanult, utána kirakatrendezőként dolgozott. A kiállított vízfestmények válogatás az eddig készített alkotásaiból.
MAGYARORSZÁGI ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK festészeti kiállítása nyílik Az emlékezés színes álmai címmel csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONT földszinti termében március 22-én, pénteken 18 órától Ramona Novicov művészettörténész és Hosszú Zoltán képzőművész megnyitja Jecza Bíró Klára és Jecza Péter képzőművész kiállítását. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti, közreműködik Ádám Julcsi.
Könyvbemutató
Március 21-én, csütörtökön 18 órától az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtár előadótermében tartandó író-olvasó találkozón Czegő Zoltán költő, író bemutatja legújabb verseskötetét, amelynek címe Ítéletidő, valamint a Magyar igézetek (versek) és az Unokás zsoltárok (lírai próza) című kötetét. A szerzővel Kopacz Attila könyvkiadó beszélget.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház csütörtökön, pénteken és szombaton 19 órától a nagyteremben Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját játssza (rendező: Bocsárdi László).
OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY. Csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum B. Angi Gabriella Drámatermében újra látható az Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása (rendező: Fazakas Misi). A helyek korlátozott száma miatt helyfoglalás szükséges az osonoszinhaz@osono.ro e-mail-címen vagy a 0752 353 338-as telefonszámon.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.30-tól Így neveld a sárkányodat 3. – amerikai animációs családi film, magyarul beszélő és Kókusz Kokó, a kis sárkány – Irány a dzsungel! – német animációs kalandfilm, románul beszélő; 18.30-tól X – A rendszerből törölve – magyar thriller, román felirattal és Álommeló – amerikai romantikus vígjáték, magyarul beszélő; 20.30-tól Marvel kapitány – amerikai sci-fi, kaland, akciófilm, román felirattal; 20.45-től Ne érints meg! – román–német–cseh–bolgár–francia dráma, román felirattal.
Zene
MEGZENÉSÍTETT PETŐFI-VERSEKET és jól ismert betyárnótákat ad elő Vereködés fog lönni címmel március 23-án 19 órától a magyarországi Széljáró Balladás együttes és Ónodi Máté, Magyarország legfiatalabb tekerőlantosa a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban. Jegyek a Vigadó Művelődési Ház jegypénztárában kaphatóak 25 lejért (ma és pénteken 11–15, csütörtökön 14–18 óráig, illetve előadás előtt egy órával; telefon: 0267 368 081).
Hitvilág
A SEPSISZENTGYÖRGYI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉGBEN ma 18 órától Születéscsoport és Válóháló-csoport.
IFJÚSÁGI LELKINAPOT tartanak a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánián március 23-án, szombaton 9–16 óráig, amelyre várják a fiatalokat.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6 órától napindító gondolatok; 6.15-től zsolozsma – reggeli dicséret a kármelita nővérekkel; 6.40-től Ébredjen a Mária Rádióval; 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat; 9.15-től dicsőséges rózsafüzér; 12.05-től zsolozsma – napközi imaóra; 12.15-től Déli magazin. Honlap: mariaradio.ro.
Filmbemutató és beszélgetés
2018. július 7–21. között lovas zarándoklatra került sor az erdélyi vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulója tiszteletére. Magyarországi és erdélyi lovasok vállalkoztak, kortól és nemtől függetlenül a több mint 500 km-es lovas zarándoklatra. Székelyderzsből indultak és az egykori Aranyosszéki Tordáig lovagoltak tiszteletüket leróni, majd onnan a homoródmenti Oklándra tértek vissza. Arról, hogy miképpen is zajlik napjainkban egy ilyen lovas zarándoklat, a résztvevők fognak beszélni csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Az élmények megosztása mellett levetítik az eseményről készült A hit lovasai című kisfilmet is.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Kézdivásárhelyen ma 8–14 óráig a Temető és Barompiac utcában, 8–9 óráig a Vágóhíd utcában; pénteken 8–12 óráig a December 30., Mikes Kelemen, Pap Mihály és Orosz utcában szünetel az áramszolgáltatás.
ÖRMÉNY NEMZETI EST. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében ma 18 órától a Zöld Nap Egyesület szervezésében kerül sor az év első örmény nemzeti estjére. Alen Margaryan, a Friend of the Environment projekt örmény EVS-önkéntese mutatja be szülőföldjét egy interaktív bemutató segítségével.
GYERMEKELŐADÁS. Zorkóczy Zenóbia interaktív gyermekelőadása ma 12 órától a kovásznai Művelődési Központban tekinthető meg Zénó, az elképesztő madárijesztő címmel, amelyet 0–4. osztályosok számára ajánlanak.
JOGI SZOLGÁLAT. Balogh Klára jogtanácsos ma 13–15 óráig fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsadást igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
HOBBIKLUB. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Hobbi cserebereklubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, söralátét, szalvéta stb.).
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön a dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
AZ ARANYSZÍVEK NYUGDÍJASEGYESÜLET minden szerdán 11–13 óráig várja tagjait tagdíjfizetésre a sepsiszentgyörgyi Kőrösi Csoma Sándor utcai székházba. Ugyanott hat személynek még lehetősége van feliratkozni a budapesti kirándulásra.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Málnáson és Málnásfürdőn; csütörtökön Bodokon a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega Rt. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi csíki sört adnak (síküveget nem fogadnak el).
KÖZGYŰLÉS. A sepsiszentgyörgyi szívbetegek egyesülete csütörtökön 17 órától a Gyermekjogvédelem épületében tartja közgyűlését.
Hétvégi kirándulások
VÁRTÚRA. Az EKE háromszéki osztálya szombaton tartja első vártúráját a Miklósvár–Tartogóvár–Bükkfej-tető–Mélyárok–Miklósvár útvonalon. Távolság: 20 km. Megközelítése: személygépkocsikkal. Találkozás 8 órakor a Sugás Áruház előtt. Érdeklődni Jártó Gábornál a 0721 599 292-es telefonon.
HÓVIRÁG-TÚRA. Szombaton kerül sor a háromszéki EKE hóvirágtúrájára a Baróti-hegységben a Hatod-tető–Setét-pataki út–Megtérő–Harcsa puszta (szalonnasütés)–Hatod útvonalon. Túrahossz: 6–7 km, időtartam 5 óra. Indulás a Sugás Áruház parkolójából 9.15-kor, a Hatod-tetőről 10 órakor. Túravezető: Bartos Ferenc és Dukrét Lajos.
Ingyenes magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–17.30 óráig Szárazajtán a tanács épületében, illetve 18–19.30 óráig Nagybaconban a kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, a gyermekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági- és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben, és dossziék összeállításában. A fordítás és az igazolványkép elkészítése díjmentes.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utca 10. szám alatti Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a 22-es udvartérben levő Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.