A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti a kihalás élőhelyeik több mint 90 százalékában – idéz egy új kutatást a The Guardian online kiadása. Az ausztrál Queenslandi Egyetem és az amerikai Wildlife Conservation Society vadvédő szervezet tudósai feltérképezték a madarakat, emlősöket és kétéltűeket fenyegető veszélyeket, hogy megállapíthassák, élőhelyük mekkora részét sújtják a fajpusztulás ismert tényezői.
A PLOS Biology című tudományos lap friss számában közzétett tanulmányt ugyanaz a csoport készítette, amelyik kimutatta, hogy a világ megmaradt vadonjainak 70 százalékáért csupán öt ország felelős. Az új kutatás feltérképezte, hol vannak a gócpontok, amelyeket leginkább fenyeget a mezőgazdaság, az urbanizáció, az éjszakai fények, a vízi és szárazföldi utak, a vasutak és a népsűrűség, de azt is, hogy hol vannak érintetlen területek, ahol a fenyegetések elől menedéket találhatnak a fajok. Azt találták, hogy a vizsgált vadon élő fajok többségének élőhelyén a fenyegetés kiterjedt volt, ami erősen leszűkítette azt a területet, ahol fennmaradhat a faj.
Aggasztónak ítélték 1237 faj – a vizsgált fajok majdnem negyedének – helyzetét, ezek egyedeinek több mint 90 százalékát sújtják az ismert fenyegetések. A legrosszabb helyzetben 395 faj, a vizsgált fajok 7 százaléka van, ezeket legalább egy súlyos veszély fenyegeti minden élőhelyén. A veszélyek leginkább az emlősökre leselkednek, fajaik 52 százalékánál okoztak populációcsökkenést az említett tényezők.
Nem térképezték fel két nagy veszély, a betegségek és a globális felmelegedés hatásait, mert ezek minden fajt fenyegetnek. Az emberi tevékenység hatásai a vizsgált szárazföldi fajok 84 százalékát sújtják. A leginkább érintett öt ország Délkelet-Ázsiában volt, Malajzia után Brunei és Szingapúr következett a toplistán. A legnagyobb területű „menedékek” szintén Délkelet-Ázsiában, emellett Amazónia őserdeiben, az Andok egyes részein és anyugat-afrikai Libériában találhatók.
James Allan, a tanulmány vezető szerzője, a Queenslandi Egyetem doktori hallgatója szerint van ok az optimizmusra, hiszen környezetvédelmi intézkedésekkel az összes vizsgált fenyegetés megállítható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.