Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Egyre több a minisörgyár

2019. március 20., szerda, Magazin

Csehországban az egy évvel korábbi 400-ról 440-re emelkedett tavaly a minisörgyárak száma – közölte a minisörgyárak cseh-morva szövetsége Prágában. A közlemény szerint a növekvő trend idén is folytatódik: gyakorlatilag hetente fog megnyílni egy-egy kisebb manufaktúra. A cseh fővárosban már ötven ilyen létesítmény működik.

A kilencvenes évek elején Csehországban egyetlen minisörgyár működött, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte jó félezer új sörfőző alakult, közülük azonban néhány tucatnyi megbukott és befejezte termelését. A piacon maradók közül némelyik termelése már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, és ezzel átkerültek az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg félszáz működik az országban. Évi tízezer hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.

A cseh sörtermelés 2,5 százalékát főzik kisebb sörgyárakban, fél százalékkal többet, mint 2017-ben. A termékek 90 százalékát vendéglőkben, csapolt sörként adják el, 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban – olvasható a közleményben. A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása kilencszáz és ezer hektoliter között mozog, ami egy-két közepes nagyságú vendéglő évi fogyasztását elégíti ki.

A minisörgyárak sörei iránt folyamatosan nő a kereslet, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30–50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. Egyik magyarázat, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, és azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.

Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott. Csehországban az egy főre eső éves sörfogyasztás 143–145 liter körül mozog, ami a világon a legmagasabb. Tavaly 20,32 millió hektoliter sört főztek, ebből több mint 16 millió hektoliter a belföldi piacon kelt el.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 357
szavazógép
2019-03-20: Magazin - :

Pusztuló élővilág

A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti a kihalás élőhelyeik több mint 90 százalékában – idéz egy új kutatást a The Guardian online kiadása. Az ausztrál Queenslandi Egyetem és az amerikai Wildlife Conservation Society vadvédő szervezet tudósai feltérképezték a madarakat, emlősöket és kétéltűeket fenyegető veszélyeket, hogy megállapíthassák, élőhelyük mekkora részét sújtják a fajpusztulás ismert tényezői.
2019-03-20: Riport - Hecser László:

Családi házban, családban

A baróti családi házban élők lelkében mély nyomot hagytak az utóbbi napokban őket ért támadások. A kis intézmény vezetői elismerik, falaik közt nem megy mindig minden tökéletesen, de távolról sincsenek olyan gondok, mint amit az őket nem ismerők megfogalmaztak. Az elmúlt bő tíz esztendőben azért dolgoztak, hogy a náluk nevelkedőkből becsületes, dolgos, felelősséget vállaló emberek váljanak, s úgy érzik, eredményeik őket igazolják: az iskolában próbálnak helytállni, az otthonban rendet tartani, és viselkedni tanulnak, s nem félnek a munkától sem. A házat vezető Vásárhelyi Zsuzsa szerint gyermekeik nem hoznak szégyent a házra.