Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Tiltakoznak a szállítók

2019. március 20., szerda, Belföld

Újabb utcai tiltakozásokba kezdenek csütörtöktől a közúti szállítók, amennyiben a kormány nem fogadja el a kalóztevékenység visszaszorítását célzó, három héttel ezelőtt beígért sürgősségi rendeletet – közölte a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR).

  • Fotó: Ziarul Financiar
    Fotó: Ziarul Financiar

A csütörtökre kilátásba helyezett tiltakozásra a COTAR szerint több mint ötezer járművet várnak, amelyek a kormány épülete előtti térről a Sajtóházig vonulnak. Ha ezek után sem teljesítik követeléseiket, a közúti szállítók hetente nagyszabású tüntetést tartanak majd Bukarestben, megbénítva a forgalmat az ország minden részéről érkező autóbuszokkal, kisbuszokkal, taxikkal – áll a közleményben. A Răzvan Cuc szállításügyi és Daniel Suciu regionális fejlesztési miniszterrel folytatott február végi egyeztetést követően a COTAR lefújta a hónap utolsó napjára beharangozott tiltakozásokat, és úgy döntött, megvárja, hogy – az ígéreteknek megfelelően – tegyék közzé a fejlesztési tárca honlapján a taxistörvény módosításairól szóló tervezetet, a kormány azonban még nem fogadta el a jogszabályt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 299
szavazógép
2019-03-20: Belföld - :

Bica is szabad

Megsemmisítette az Alina Bica, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóság egykori vezetője ellen korrupció miatt hozott korábbi jogerős ítéletét tegnap a legfelsőbb bíróság, és elrendelte a per fellebbviteli szakaszának újratárgyalását.
2019-03-20: Belföld - :

Nőtt a hitelkamatláb

A hétfői évi 3,10 százalékról 3,12 százalékra emelkedett tegnap a lejalapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank. 2019 elején évi 2,99 százalékos szinten állt a mutató, tavaly március 19-én 2,03 százalékos volt a ROBOR.