Az a pár nap ugyanis olyan magyar kivándorláshoz vezetett, amely nem csupán végérvényesen módosította az egykori székely főváros nemzetiségi összetételét, hanem a megfélemlített marosvásárhelyi magyarság módszeres, újkori kiszorítása is elkezdődött.

Ami a Fekete március idején történt, jobbára rögzített, noha korántsem tekinthető teljesnek, kimerítettnek. Kellenének még a titkosított iratcsomók adatai, amelyek vélhetően megerősítenék, hogy a Fekete március valójában a forradalmi mámorban három hónapra felfüggesztett – nem megszüntetett! – alapintézmény, a Securitate újbóli megalapítását szolgálta. A tényszerű összegzéseket olvasva ma is kirázza a hideg a közelmúlt eseményei iránt érdeklődőt, legyen az akár magyar, akár román nemzetiségű. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vásárhelyi eseménysor nem torkollott az akkorinál tekintélyesebb interetnikus összecsapásba, s nem alapozott meg egy, a délszláv térséget megrázó s az ott élő nemzetiségeket megtizedelő háborút.

A maga tragikumával a Fekete március az ébredést is jelentette az erdélyi magyar közösség számára, ugyanis először vált egyértelművé a nyers honi valóság, az, hogy a forradalmi mámort követően nem lesz itt egyik napról a másikra Kánaán. Azóta tudatosul folyamatosan, hogy a közösségi, kisebbségi jogokért, azért a jussért, amely 1989 decemberében, úgy véltük, természetszerűen és azonnal megilleti közösségünket, fogat összeszorítva, keményen és konokul küzdeni kell, s hogy további veszteségek, kudarcok ellenére mégsem adható fel ez a gyakorta megalázónak és méltánytalannak érzett bozótharc.

Persze, belelapozva az akkori tények ismertetőjébe, ránézésre is számos kérdés adódik. Például az, hogy miként nézhette tétlenül március 19-én a Sütő Andrásék megmentésére kivezényelt Ioan Judea ezredes katonáival együtt, amint összeverik az RMDSZ-székház padlásáról lemenekülő magyarokat, köztük magát az írót is. De beszédes az ezredes egy későbbi interjúrészlete is, amelyben megerősíti: jó hazafiként 1989. december 26-án arra adott parancsot, hogy dolgozzanak csak tovább a titkosszolgák Marosvásárhelyen. Dolgoztak, s a provokáció, a tömegmanipuláció jól sikerült. Ám a Fekete március pontos feltérképezése mégsem csupán magyar ügy, hiszen további szörnyűségeket alapozott meg: a bányászjárásokat és más, kevésbé véres, ám mégis ijesztő megvezetések sorát.

Amikor tehát tiszta és egyértelmű képet szeretnénk látni a Fekete márciusról, valójában egy olyan folyamat kezdetét szeretnénk végre megismerni, amely egy egész ország kisiklatásához vezetett, ezért bízhatunk abban, hogy talán másokra is számíthatunk.