A Ferencváros spanyol klasszisa, Nerea Pena szerződtetése után a Győrből is kiemelkedő képességű kézilabdázót igazolt a Siófok női csapata: a bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédő ETO 152-szeres válogatott átlövője, Tomori Zsuzsanna a következő szezontól három évig az EHF-kupa-elődöntős balatoniakat erősíti.
„Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne a legjobb döntés számomra a folytatást illetően. Amikor beszéltem a siófoki vezetőkkel, nagyon tetszett az az irány, amit felvázoltak. Izgatottan várom a következő évet, hiszen mind a körülmények, mind a játékoskeret alkalmas lesz arra, hogy komoly célokat érjünk el” – nyilatkozta Tomori, aki határozott célokkal igazolt Siófokra.
A nemzeti csapattal jelenleg a balatonboglári edzőtáborban készülő, friss Magyar Kupa-győztes 31 éves játékos a váltás kapcsán azt is elmondta, a közeljövőben csakis a győriekkel még megnyerhető trófeákra koncentrál.
„Egy olyan játékost sikerült megszereznünk, aki mindegyik csapatában meghatározó volt, ahol eddig játszott. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, kiemelkedő védőmunka jellemzi, és számos variációs lehetőség támadásban. Ezek a legfőbb erényei. Sokat volt sérült az elmúlt években, de látszik, hogy most már remek állapotban van. Vezér típus, én is hasonló szerepet szánok neki Siófokon” – elemezte új játékosát a siófokiak vezetőedzője, Tor Odvar Moen.
A német Bundesligában harmadik helyen álló Metzingen válogatott balszélsője, Hársfalvi Júlia, az FTC-től érkező Nerea Pena és a kapus Szikora Melinda után Tomori a Siófok negyedik új szerzeménye. A siófoki csapattól nyáron Győrbe távozik a világ- és Európa-bajnok francia irányító, Estelle Nze Minko, míg a két román válogatott, a kapus Denisa Dedu és az átlövő Gabriela Perianu hazatér a Bukaresti MSC-hez.