Május 22-éig adna haladékot az Európai Unió a brexit határidejére – az uniós állam- és kormányfők tegnap kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójáról kiszivárgott értesülések szerint ezt tartalmazza az elfogadásra váró határozattervezet.
Eszerint az EU május 22-éig adna haladékot a brexit határidejére, azzal a feltétellel, hogy a brit parlament a jövő hét első felében elfogadja az EU és Nagy-Britannia között a tervezett kiválásról korábban létrejött megállapodást. Amennyiben Theresa May brit miniszterelnöknek a jövő hét első felében ez mégsem sikerül, jövő csütörtökön rendkívüli uniós csúcsra kerülne sor. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság nem szándékozik európai parlamenti választásokon részt venni, a brit uniós kiválást e határidőn túl nem lehet meghosszabbítani – áll a tervezetben.
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke korábban reményét fejezte ki, hogy a brexit határideje meghosszabbításának időtartama a lehető legrövidebb lesz. Tajani az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójának megkezdését követően kijelentette: „Türelemmel voltunk, London kérésére további biztosítékokat adtunk és jogi értelmezéseket készítettünk, de úgy tűnik, mindez nem elég.” Az Európai Parlament továbbra is úgy véli, hogy a kialkudott és elfogadott megállapodás az egyetlen megoldás, amely garantálja a rendezett brexitet, és a lehető legjobban csökkenti az emberek és a vállalkozások esetleges kárát. A határidő meghosszabbításának célja nem lehet csupán időhúzás, ugyanis a megállapodás újratárgyalására nem nyújt lehetőséget, amint azt egyesek képzelhetik – tette hozzá Tajani.
Theresa May brit miniszterelnök a csúcs kezdetekor annak a reményének adott hangot, hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t; erre lehetőséget biztosítana az uniós szerződések alapján március 29-én esedékes jelenlegi határidő röviddel, lehetőség szerint június végéig való meghosszabbítása. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ugyancsak utalt arra, hogy újabb európai uniós csúcstalálkozó lehet a jövő héten, amennyiben a brit parlament ismét elutasítja az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződést. „Egy harmadik sikertelen brit alsóházi szavazás azt jelenti, hogy újra vissza kell jönnünk, és egy második EU-csúcsot is kell tartanunk” – fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.