Festészet

Túlsúlyban van a festészet a tárlaton, és ha témában van is összecsengés néhány alkotás között, az érzelmi szinten megélt emberi és festői tapasztalat más-más lenyomatot képez a vásznakon. Ha a háború (vagy forradalom) és a festészet kapcsolatáról beszélünk, akkor talán elsőként a művészettörténetben legismertebb ilyen jellegű alkotás, Picasso Guernica című festménye jut eszünkbe. A Guernica jó példája annak, hogy a borzalom, elnyomás és diktatúra megörökítéséhez nem kell feltétlenül a megszokott jelrendszereket használni, egy sötét szobában játszódó történet is tudja szemléltetni az értelmetlen és embertelen agressziót.

Jelen alkotások is erre adnak példát. Ilyen Deák Barna mozgalmas kompozíciója, amelyen indulatos-energikus, határozott ecsetvonásokkal és színekkel üzen a művész. Albert Levente grafika és festészet határán mozgó munkája a lélek finom rezdüléseit textúrájában visszaadó, légies, könnyed, ismétlődő formák vászonra való lenyomata. Bodó Dávid alkotása a nézőre erős expresszív hatást gyakorol, a fa lángoló színe felfokozott, tettértékű vágyat közvetít, mozgalmas, kétpólusú világot láttat. Nicu Barb forma nélküli absztrakt, majdhogynem informel művészetében az alkotás öröme köszön vissza. Az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jut érvényre, ami Weöres Sándor szavait juttatja eszünkbe: „Semmi szükségét sem látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó.”

Vajna László K.: Angyal

B. Hajdú Enikő és Balázs István harangjai a kiállításon ma már inkább lélekharangok. Az örök némaság dörömböl bennük. A múltat jelzik, annak dicsőségével, örömével és gyászával. Csillag Mónika alkotása egy családi emlékkép, amelyben két dolog sűrűsödik össze: maga a korabeli esemény és azon keresztül a mindenkori jelennek szóló üzenet. Erőteljes szimbólumhasználat jellemzi Koszta Ervin és Szász Edit festményeit is. Előbbi alkotásán a szülőváros ’48-as érzelmi töltetét viszi vászonra, piedesztálra helyezve a háromszéki forradalom jelképét. Máthé László bibliai alakja a 21. századi ember gyengeségeit, ballépéseit, dilemmáit nagyítja fel. Azét az emberét, aki – akárcsak Lót felesége – képtelen előretekinteni, a jövő felé fordulni és a jövő, saját személyes jövője érdekében cselekedni. Számára a jövőt a múlt jelenti. Máthé László a tőle megszokott, részletgazdag kidolgozástól a szándékos kihagyásig viszi el a portrét, így a mai ember arca homályba vész.

Vajna László K. Angyala is talán bibliai, ahogy akár 21. századi is lehet. Egy fénnyel telített, arcvonások nélküli alkotás. Munkáján a pillanat dinamikáját őrzi az anyag, játszik a vászon textúrájával. Rosinecz László munkáján az arab asztrológia tanítása szerint az egész élet küzdelem, ezért mindenki egy neki rendelt fegyver jegyében születik. Ez a fegyver nemcsak az élethez fűződő viszonyt határozza meg, hanem erejének és hatósugarának megfelelően talizmánként is működik.

Sárosi Mátyás: Sámánok

Sárosi Mátyás alkotását a maximális felületmegmunkálás jellemzi, amely művészi képzelőerejét, rajzkészségét, technikai tudását bizonyítja. Magán viseli alkotója kézjegyét, olyannyira, hogy szignó nélkül is felismerhető lenne az alkotó. Vinczeffy László munkája letisztult, sallangmentes. A mű lényeges eleme a szimmetriára épülő kapu motívum, amely egy párhuzamos világba való belépés lehetőségét ígéri. Megpróbálja megragadni mindazt, ami a váz, ami a lényeg. Nem beszél túl, nem fecseg, nem árnyal, és mégis egyetlen színben képes visszaadni egy egész érzésvilágot.

Dobolyi Annamária művészettörténész

Grafika. Pasztell. Akvarell. Tempera

Március 15-e állásfoglalásra készteti a környezetünkben élő művészeket. Az ünnepre hangolódás mély gyökerű erezetet indít el szellemi lényünk védelmére szolgáló kulturális emlékezetünk résein. Régiónk művészei védőbástyaként őrzik a hősies múlt ikonikus alakjait, a rendszerváltás után folyamatosan az emlékezet rostáján kiesett nagy személyiségek arcát teszik láthatóvá, és építik vissza a sérült történelmi tudat várfalait. A márciusi tárlat a közösség hálójában keresi megmaradásunk támfalait. Nyugati liberális hívó szelek gyakran kifogásolják ellenálló historikus szemléletünk talpköveit. Az idei kiállítás csendes daccal erősebben mond nemet a zavaros sodrásnak, s az örökség idézésével üzeni, hogy lenne még mondanivalónk.

Március 15-én a kiállítás nemcsak esztétikai mérlegelés, hanem közösségformáló hitvallás is. A kiállító művész láncszem a foszladozó múlt és amnézia felé tartó jelen között, az értékőrzést a kortárs művészet figyelemfelhívó jelenében kell tetten érnie.

Csutak Levente Lészen ágyú (… és lett 170 éve) tusrajza vonalak végtelen alázatával krónikása vidékünk forradalmi örökségének. Ágyúgolyók op-artos, kristálytiszta szerkezeté­ben forradalmáraink arcéleit örökíti meg. Jelen alkotása a lokális közelségben lévő Végh Antal alakjára fókuszál, hogy a nagy nevek kánonjában a csernátoni ezermester is helyet kapjon.

Csutak Levente: Lészen ágyú (... és lett 170 éve)

Jakabos Olsefszky Imola Glória című pasztellje Gábor Áron halálának 170. évfordulóján a kegyeletteli emléket a plasztikus forma tisztaságával mutatja fel, amelynek erkölcsi szilárdságát az égi fény árnyalt ragyogása teszi örök érvényűvé.

Haszmann Júlia Réka betűk csilingelő ritmusában idézi az 1848–49-es magyar  forradalom és szabadságharc hajdani jelszavait.

Sárosi Csaba Lészen ágyú című munkája játékba hozza és megsokszorozza a múlt emlékképeit. A heroizálás helyett a nagy történelmi szövet hasadékait tárja fel. Kérdései zavarba ejtő kíváncsisággal szólaltatják meg a néha értelmét veszített pátoszt. Ábrahám Jakab színek érzelemgazdag Főnixét röppenti magasba. Álomittas kék tónusaiból felizzó vörösei szikraként törnek utat.

Sárosi Csaba: Lészen ágyú

Ábrahám Imolánál a fehér végtelen térben megidézett Jel csonka tornya az idő foltjainak ódon szépségével tanúskodik a kiállás nagyszerűségéről. Bartha Árpád mintha az előbbi kép tornyát lakná be töretlen vonalának kacskaringós játékával. Bartha Bíborka az idő rétegeiben tisztult Motívumok szabályával rendez be mérnöki pontossággal megtervezett konstruktív képfelületet.

Hervai Katalin A lélek eledele című tusrajza a keresztény egyetemesség oltalmazó védelmében mutatja fel a szakrális táj hitvallással átitatott jelenlétét.

Vetró B. S. András Kitörés című műve a miniatűr keretben a szabad képzettársítás végtelen lehetőségét tárja fel. Világszinteket állít párhuzamba, ahol a művészet szimbolikus madarának absztrakciója emelkedik felül a realitás határait még őrző fiktív tájon.

Vetró B. S. András: Kitörés

Miklóssy Mária Emlék című olaj-tempera képe mutatja, hogy a tradíció egy festett bútor hangulatából lelki tájakba visz át. Az életmű motívumai a kozmikus jelképek, a szív és a szép ívű vegetáció andalítóan kedves sodrásában és színek szelíd ragyogásában meditációra késztet. A kép szemlélése közben felfedezhetjük az életműben többször felidézett infánslány szép, karcsú kontúrvonalát is, ahol tulipán jelképünk ötvözi az egyetemest a nemzetivel, és a tradíciót az individuális rejtelmek ritmusában kelti életre.

A grafikák tanúvallomásai az anyaggal való kísérletezés oldott palettája felé haladnak, az egyértelmű állásfoglalások gyakran színek festői tónusaiban oldódnak fel. A kiállító művészek rezonálnak városunk kulturális hagyatékára, és így a múlt láncszemeit szövögetve figyelmeztetnek, hogy csak az a miénk, amire emlékezünk.

Dr. Deák Ferenc Loránd műkritikus

Szobor. Textil. Kisplasztika

Csupa kerek számokat ünneplünk ma, hiszen a Céhtörténeti Múzeum 30. ünnepi kiállítása nyílik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc leverésének 170. évfordulója alkalmából. A tárlat a „Lészen ágyú!” mondat köré csoportosul. Szobrászati és textilipari anyagának szerkezete pedig színesíti, legitimizálja és még erőteljesebbé teszi azt az üzenetet, amelyet több mint másfél századdal korábban Gábor Áron a sepsiszentgyörgyi, ma a Bod Péter Megyei Könyvtárnak otthont adó termeiben kijelentett.

Hogy akkor miért nem csak ágyúcsöveket, mellszobbrokat és diadalíveket állítottunk ma itt ki? A válasz egyszerű. Mert mai, friss, újító alkotók mutatkozhatnak meg. És nyilván, mint olyan, így válik néha a kortárs szobrászat és egyáltalán képzőművészet idegenné, néha kicsit érthetetlenné, még számunkra is, mert az emberi faj úgy van megteremtve, hogy vágyjon az újra, de féljen is tőle, csodálja, de ne merje birtokba venni, ne merje megpróbálni a megértését, ne merjen teljes mértékben bízni benne.

Pedig meggyőződésem, hogy van nálunk egy kis kulcs, amely a kincsesládánkat nyitja, és szemet nyitogató dolgokat enged tapasztalni. Először azt tapasztalhatjuk, hogy mit jelenthet a fa melegsége, formája, természete, közlése, az organikus szobrászat.

Hosszú Zoltán Golyófogó címet viselő munkája ötvözi a természet melegségét és lágyságát a cím sugallta mesterségesség, megalkotottság képzetével. Ez a kettősség bontakozik ki már a formában is, hiszen a művész munkája anyagát a maga valójában hagyja, felületét viszont lecsiszolja, simává, fényessé teszi. Játszik a külső és a belső, a mondanivaló, a mélység ellentéteivel.

Hosszú Zoltán: Golyófogó

Hasonló játékot vélhetünk felfedezni Vargha Mihály alkotásán is, amely talán kicsit mélyíti és elsimítja ezt a már korábban említett ellentéteződést. A Vércsatorna leginkább rávezet arra a gondolatra, amely az ember és a természet szimbiózisán, együttélésén alapul. A dinamikus vésőkezelés és a vörös szín használata erős vizuális hatást kelt, ugyanakkor továbbvezeti a gondolatot az egyszerű organizmusok irányába.

A festett fa hasonlóan kifejező, mint eredeti állapotában meghagyott testvére. Ilés Muszka Rudolf ezzel a kifejezőkészséggel él, és a letisztult, geometrikus, szinte minimalista tendenciák lovát ülteti Huszár címet viselő alkotása alá. A kráterszerű alak, amely éppen önmaga posztamense, a sötét színek a kékség belelopott tisztaságával és hidegségével tükrözhetnek egyszerre egy belső meghasonlást vagy éppen egy összetett, tömör erőkart.

Hova jutunk, ha átnézünk rajta? Petrovits István Kapu 2 címet viselő emlékműterve így, egy posztamensre állítva talán erre a gondolatra ihlet. A kettévált boltív, amely szinte palástszerűen nyelhetné el az emberi alakokat vagy éppen a lelket, a fehér fal előtt egy világos, tiszta, szinte mennyei céllal kecsegtet, mely színében és hangulatában erőteljes kontrasztot képez a szobor feketéjével.

A fa erejének megismerésén túl a dobozkánk tartalmazhatja a textil, a szőnyeg általunk mindennaposnak nevezett anyagának varázsát, színeiben, szövésében, megformálásában rejtőző lehetőségeit.

A láng nem alszik el – állítja Deák M. Ria munkája, és az erőteljes vörös harmonikus egyensúlya a zord feketével elhiteti velünk ezt az állítást. A két szín keveredésének lehetősége a cérnanyúlványokkal, az alkotás körkörössége és ezzel egyidejű lezártsága egyszerre engedi meg az elmének és a szemnek a pihenést és kötelezi a további nézésre. A fent és a lent, a hideg és a meleg szinte egy szív érrendszerét és keringését villantja fel.

Deák M. Ria: A láng nem alszik el

És ha már keringés, körforgás, mire is gondolunk akkor, ha meghalljuk azt a fogalmat, hogy Kereszt? Legelőször talán a halálra, azután mondjuk az egyházra. Köllő Margit munkáján viszont megvillan a remény mindezek mellett. A domináns feketét és a széleken uralkodó, szinte vészjósló vöröset egy vékony vonással oldja fel a latin kereszt arany szára és sugara. Az a szál bevilágítja a lelket, átengedi a fényt, megmutatja a lehetőségeket, segít a folytatásban.

És mi, ha nem éppen a folytatásba vetett hit és remény tud Szárnyakat varázsolni mindannyiunk és akár egy egész nemzet feje fölé? Simó Enikő kétféle dinamizmussal él, amikor munkáját készíti. Az egyik a technikából adódó vonalvezetés ereje, a másik a színek harmóniájából és ötvözéséből nyert vizuális hatás. Megidézi a végtelent és folyamatosítja a képzeletet a két ellenpólus lépésről, lépésre történő közelítése által.

A kis kincsesláda gondolatokat tart a dohánypapírról is. Mit jelenthet a hajszálvékony lapocska, ha nem vagyunk cigarettázásra kárhoztatva?

Péter Eszter az mondta, hogy legyenek Emlékek. Én azt mondanám, hogy ez a kis dobozka tartalmazhatja összehajtogatott elemeiben Jókai Mór Egy bujdosó naplója című művét vagy Mikes Kelemen Rodostóban kelt leveleit, vagy a Pesti Hírlap egy-egy irodalmi vagy éppen divattárcáját. Ahányan vagyunk, mind mást képzelünk bele, és mind biztonságban érezzük a titkunkat abban a falon látható kis dobozban, beállított rendben, össze­hajtogatva, keretbe foglalva.

És mielőtt lecsuknánk a dobozkánk fedelét, engedjünk ki belőle még egy marcona székely arcot, egy erőteljes, szigorú homlokot, Gábor Áron emlékét.

Vetró András: Gábor Áron plakett

Nézzük meg, hogy mit mutathat meg nekünk Vetró András patinázott gipszmunkája. Először az evolúciót, amelyet Istentől kapunk, s egy életutat jelent. Láthatjuk, ahogy a vonások szigora mögötti arc megváltozik, ahogy a szemekben rejlő fény egy megfáradtabb külsőt világít meg. Másodszor látunk egy lehetőséget. Egy lehetőséget, mely választ ad arra a kérdésre, hogy mi lehetett volna, ha a kökösi ütközetben az az ágyúgolyó kicsivel messzebb esik. Harmadszor pedig felvillantja a párbeszéd lehetőségét egy ember, de két arc és két kor között, mindezeket a patina lágy zöld színével és a fények, árnyékok, a negatív és pozitív felületek játéka által.

De nem feledkezhetünk meg Széchenyi István és Mészáros Lázár alakjáról sem, akiknek kenetteljes portréi még inkább aláhúzzák a mai nap szükségességét, ünnepélyességét.

Ha pedig lecsukjuk és bezárjuk a kincsesládát, a kulcsot meg messzire eltesszük az elménk egy zugába, engedjék meg, hogy pecsétként a következő idézetet nyomjam mindannyiunk ládikójára:

Van-e jogod elítélni
– hisz benne s belőle is élsz –
a jelent,
mert kínjában kérész-éltű fogalmakat.
teremt?
Aki alkot, visszafele nem tud lépni –
ha már kinőtt minden ruhát,
meztelenül borzong a végtelen partján,
míg fölzárkózik mögé a világ.

Vargha Fruzsina művészettörténész