Élesen bírálta az Európai Unió vezetőit pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, aki szerint Brüsszelt csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte.
A tárcavezető az Európai Bizottság által Bukarestben szervezett rendezvényen bírálta Brüsszelt, ahol bemutatták a román gazdaság helyzetéről szóló 2019-es úgynevezett országjelentést. Teodorovici kifogásolta, hogy az uniós végrehajtó bizottság Romániát az egyensúlyhiánnyal küzdő tagállamok közé sorolta, holott a gazdasági mutatók ezt szerinte nem indokolják. Úgy vélte, hogy az EB illetékesei a sajtóból ragadnak ki információkat, és téves kontextusba helyezik azokat, majd ezek alapján vonják le a következtetéseket.
Teodorovici szerint az unió vezetői csak mímelik a lakosság érdekeinek védelmét. Példaként említette Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek a 2017-es évértékelő beszédét, amelyben Teodorovici szerint az EB elnöke kijelentette: nem fogadja el, hogy Európa egyes országaiban gyengébb minőségű élelmiszereket adjanak el, mint más tagállamokban ugyanolyan árucímkével. A nemzeti hatóságoknak többlethatáskört kell adni, hogy ezeket a törvénytelen eljárásokat megszüntessék – idézte a pénzügyminiszter Junckert. Teodorovici rámutatott, hogy az uniós végrehajtó szerv mandátuma hamarosan véget ér, és ezeket a hatásköröket nem kapták meg a tagállamok. Szerinte az EU csak színleli, hogy érdekli az élelmiszerek esetében alkalmazott kettős mérce.
Újságírói kérdésre válaszolva Teodorovici elmondta: ő Európa-párti, de mindenkit bírálni fog, aki nem korrekt hazájával szemben. „Ha nevén nevezed a dolgokat, még nem jelenti azt, hogy Európa-ellenes vagy” – mondta a miniszter, aki szerint valamennyi kis állammal szemben ugyanolyan bánásmódot kell alkalmazni, mint bármely más országgal szemben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.