Újabb rendeletet készül elfogadni jövő heti ülésén a kormány, amellyel módosítja az adóügyi intézkedéseket tartalmazó, 2018/114-es sürgősségi rendeletet – jelentette be tegnap Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
A tárcavezető azt mondta, csütörtökön egyeztetett a Romániai Bankok Egyesületével, pénteken pedig ismét tárgyalóasztalhoz ültek, ezt követően elkészülhet a 114-es rendeletet módosító jogszabálytervezet végső formája. A miniszter szerint változtatni szándékoznak a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb, a ROBOR kiszámításának módján. A módosítással a cél a törlesztőrészletek csökkentése – mondta. Hozzátette, nem tudja megmondani, pontosan mekkora mérséklődés várható, „de az egyértelmű, hogy az új ROBOR-képlet sokkal jobb, mint a jelenleg érvényben levő”.
A 114-es rendelet többi vitatott előírása, az energetikai és a távközlési ágazatot érintő plusz adóterhek, a földgáz árának felső határa kapcsán Teodorovici azt mondta, egyelőre tárgyalás alatt áll, hogy ezek életbe lépnek-e április 1-jétől vagy sem, ugyanakkor fennáll annak a lehetősége is, hogy – amennyiben az érintettek is egyetértenek – ezeket is módosítsák jövő héten.
A magánnyugdíj-járulékokat kezelő alapokra vonatkozó intézkedések esetében szintén az alkalmazás elhalasztását fontolgatják, de ezzel kapcsolatban sem zárultak még le a tárgyalások az érintettekkel – mondta Teodorovici.
A kormány tavaly december végén fogadta el a 2018/114-es sürgősségi rendeletet, amely többletadót ró ki az energetikai, illetve a távközlési vállalatokra, amelyet üzleti forgalmuk alapján kell majd fizetniük, maximálja a földgáz és a villamos energia árát, és úgynevezett „kapzsisági adót” vet ki a bankokra.