Zsákutcába futottak az RMDSZ és MPP közötti tárgyalások, de több romániai magyar napilap tudni véli, hogy megegyezés készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ között. A Transindex értesülései szerint szerdáig megszületik a megállapodás, az RMDSZ hajlandó legalább két, esetleg három befutó helyet átengedni a Tőkés László vezette alakulatnak.
Úgy tudják, Szilágyi Zsolt, Tőkés brüsszeli kabinetfőnöke és Toró T. Tibor indulna az EMNT jelöltjeként, RMDSZ-színekben az őszi parlamenti választásokon, de felajánlottak egy helyet Izsák Balázs SZNT-elnöknek is, aki nem fogadta el azt. Toró nem erősítette meg az információt, de azt elmondta, háttéregyeztetések zajlottak az elmúlt napokban is, a megállapodás azon áll vagy bukik, hogy elfogadja-e az RMDSZ az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozatalát, illetve sikerül-e közös állaspontot kialakítani az autonómia és a magyar egyetem ügyében. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke ,,racionális tárgyalásokról" számolt be, és arról, hogy nem támasztanak egymásnak feltételeket, ,,a romániai magyarság érdekeit tartják szem előtt". Kelemen azt is leszögezte, nem szólnak bele, kit jelöl az EMNT a felajánlott helyekre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.