KovásznaFolytatódik a harc a moziért

2008. augusztus 26., kedd, Közélet

Az országos mozivállalat (RADEF-RomâniaFilm) kezelésében levő kovásznai Győzelem filmszínház épületének visszaszerzése városi tulajdonba immár sokéves álma a helyi önkormányzatnak. Az épületre annál is inkább szükség van, mert Kovásznának nincs nagyobb közönség befogadására alkalmas művelődési háza.

A napokban Lőrincz Zsigmond polgármester örömmel újságolta, hogy tárgyalt a megyei és a központi hatóságok illetékeseivel, akik közölték, hogy támogatják az ingatlan visszajuttatását városi tulajdonba, sőt, nemrég Bukarestben járt, és a fővárosban azt ígérték neki, hogy az épület felújítását a kormány pénzzel is segítené. Ugyanakkor a RADEF-RomâniaFilm szakszervezetének elnöke, Bikfalvi Maria augusztus 4-én közölte a sajtóval, hogy a legfelső bíróság és semmítőszék jogerős és végleges ítéletet hozott, amely szerint tizennyolc filmszínház — köztük a kovásznai is — a mozivállalat tulajdonában marad.

A listán szereplő filmszínházaknak a kormány 2006. december 20-i 1792. számú határozata értelmében állami köztulajdonból önkormányzati tulajdonba kellett volna kerülniük, viszont a szakszervezet tavaly márciusban pert indított a kormányhatározat érvénytelenítéséért. A törvényszék indokolatlannak találta kérésüket, de fellebbeztek. Ezt követően a legfelső bíróság és semmítőszék a kormányhatározat érvénytelenítése mellett döntött, mivel a mozik önkormányzatoknak való odaítélésekor nem kérték ki a szakszervezet véleményét.

A szakszervezettel egy időben a kormányhatározat ellen pert indított Egyed Gábor helyi vállalkozó is, az épületet bérlő Servicii MGV Speed Kft. tulajdonosa, aki azt állítja, hogy körülbelül harmincezer eurót fektetett be az épület felújításába. Ez azonban nem látszik, ugyanis a diszkónak használt épület szellőztetése és fűtése megoldatlan, a teremben sötétség és állott szag honol. Kívül sem látszik a javítás nyoma, csak az idő kártékony hatása.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 346
szavazógép
2008-08-26: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Megfontolt alkotmánymódosítás?
Az alkotmányt nem lehet futtában módosítani — nyilatkozta Ion Iliescu az SZDP állandó bizottsági ülése előtt. A volt államfő úgy véli, a Mircea Geoană pártelnök javasolta alkotmánymódosítást már az új parlamentnek kellene megvitatnia egy külön felállított bizottságban. Hozzátette: az új törvényhozó testületnek kell átgondolnia, hogy az alaptörvény melyik cikkelyeit szükséges átalakítani. Ezeket a módosításokat azonban nem lehet elsietni — szögezte le a szenátor.
2008-08-26: Közélet - Simó Erzsébet:

Egészséges élelmet a gyermekeknek

A megyei tanács elektronikus licitet írt ki az iskolai tej-kifli program szállítóinak kiválasztására, s ígérik, hogy legkésőbb szeptember 15—18. között a szerződéseket is megkötik. Az iskolai tej biztosítására megyei szintű vállalatok jelentkezését várják, a kiflit körzetenként kívánják beszerezni, hogy a kisvállalkozóknak is esélyt biztosítsanak, és főképp, hogy minőségi terméket kapjanak a gyermekek — tudtuk meg Henning János alelnöktől. Tavaly a második félévtől a tej-kifli program bővült, az óvodások és elemi iskolások mellett az V—VIII. osztályosok is részesülnek belőle.