Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bemutató a Tamási Áron SzínházbanHullámvasút

2019. március 30., szombat, Színház az egész világ

Rég láttunk annyira közönségbarát előadást Bocsárdi László rendezőtől, mint amilyen a Sam, avagy felkészülés a családi életre című új produkció, mely Maria Wojtyszko kortárs lengyel szerző darabja alapján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem együttműködésében készült.

  • Barabás Zsolt felvétele
    Barabás Zsolt felvétele

Az előadás első perctől magával ragadja a közönséget. A fehérbe öltözött két bohócszerű játékmester a főhős képzelt barátjának, a tudathasadásos hörcsögnek a jó és rossz oldala, akik egy ideig némán nyomkodják telefonjaikat, aztán a telefonhangokból zenét improvizálnak, azt kihangosítják, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy még semmi sem történt, és mi már suhanunk a hullámvasúton valami számunkra még ismeretlen és mégis ismerős, játékos, félelmetes új kaland felé. Ismerős, mert ahogy egyes zeneszerzők is felismerhetők egy-két akkord után, ugyanúgy Bocsárdi előadásai is felismerhetők már az első pillanatok után arról, ahogy az idő elnehezedik, besűrűsödik a színpadán.

E különös, a színház és zene határán billegő performance után megismerjük a főhőst, akinek mindennapjait rövid jelenetekben tárja elénk a szerző. Akár egy videóklip filmkockái, mozaikszerű pillanatképek váltakoznak a tévére emlékeztető díszletben, s ezekből teljes egész történet bontakozik ki: egy kamasz életét követhetjük nyomon, akinek a szülei olyan lehetetlen viszonyba kerültek egymással, amin sem a válás, sem az egymás felé való közeledési kísérletek nem segíthetnek már. Szívszorongató és olykor komikus, ahogy tévelyeg a világban Sam, furcsa barátok mellett keresve menedéket, hörcsögeitől várva útbaigazítást döntéseihez, hiábavalóan próbálkozván azzal, hogy összerakja élete széthulló darabkáit. Vajon hány ember éli át manapság ugyanezt a kálváriát mellettünk, hányan tévelyegnek magányosan, ott­hontalanul a világban? Vajon hányan ismerhetünk magunkra ebben a történetben?

Wojtyszko darabjának igazi ereje az őszinteségében áll. Olyan, akár egy fénykép, nem homályosít és nem idealizál. Pontosan megmutatja, hogy mennyire felnőtt már és mennyire gyerek még egy lázadó kamasz, mennyire kemény és mennyire kiszolgáltatott; mennyire lehet boldog a szülei közötti lebegésben, ahol néha csak az a reménytelen kísérlet adhat értelmet az életnek, amivel megpróbálja jóvá tenni a jóvátehetetlent... És minél őrültebb ez a világ, minél kiszámíthatatlanabbul viselkednek a felnőttek, annál nagyobb a kőkemény külső mögé rejtett bűntudat és érzelmi bizonytalanság. Talán a szerelem vagy az istenhit, netán a barátság, esetleg az együvé tartozás érzése segíthet elviselni a biztonság elvesztését, ezt a végtelen ürességet... Olykor kicsit karikíroz is a szöveg, de ettől csak még pontosabban példázza, hogy hogyan épülnek egymásra a hibák és rossz minták, hogyan szippant be mindenkit az esendőségnek és tehetetlenségnek ez a különös körforgása, mely egyre inkább jellemző a nyugati társadalomra manapság. Mintha a leg­őszintébb érzelmek is elmerülnének a képmutatás tengerében, mintha a félelmekből, titkokból, álarcokból épített kártyavárunkban már magunk sem ismernénk ki magunkat igazán...

Bocsárdi László előadása elgondolkodtató és szórakoztató volt a bemutatón. Érthető és követhető volt benne a szerző szándéka, világos volt a szereplők közötti viszonyrendszer, a díszlet, jelmezek, zene is úgy épült a szöveg köré, akár egy jól működő gépezet alkatrészei. A színészek láthatóan tudták, hogy mi a dolguk, és jól érezték magukat a bőrükben. Nemcsak a sepsiszentgyörgyi társulat színészei, hanem a művészeti egyetem hallgatói is valami olyan rátermettségről tettek bizonyságot, melynek ez a fajta szöveg nagyon is kézenfekvő. Ezúttal nem kellett adaptálni, magukévá tenni a problémát, Wojtyszko darabja emberközeli, valóságközeli, és egyértelműen róluk szól: a mai fiatalokról. Ezért inkább az a tendencia érződött az előadásban, hogy elidegenítsék, megemeljék a szöveget, a művészet eszközeivel egy kissé elrajzolttá tegyék azt a kegyetlenül realista képet, amit a szerző elénk tár, ami kétségkívül sikerült is az alkotóknak, de ez a fajta elemeltség a komédia felé mozdította el az előadást, olykor élét vette a kimondott szavaknak. A zenei részek is ugyanezt a célt szolgálták, mintha szándékosan nem engedték volna az alkotók, hogy érzelmileg is azonosulhassunk a problémával. Kétségkívül a színészektől is függ, hogy mennyire lehet úgy árnyalni egy helyzetet a színpadon, hogy a felmutatottság, játékosság színes köntöse mögött érezhető legyen benne a szikár, sminkmentes valóság, de mintha ezúttal több hangsúlyt fektettek volna a formára. Bocsárdit ismerve bízunk benne, hogy eljut oda az előadás, ahol nemcsak a tudatunkat, hanem a szívünket is megszólítja, miközben az érzelgősségtől továbbra is távol marad.

Jó volt új arcokat látni a szentgyörgyi színpadon, néhány hamis hangtól eltekintve egységes volt a színészi játék, sőt, kimagasló alakításokat is láthattunk. A főszerep minden bizonnyal komoly kihívás Erdei Gábor számára, de meggyőzött bennünket. A felelősségtudat és elszántság mellett olykor egy kis bizonytalanság is felsejlett az alakításában, de talán ez is segített neki egyensúlyban maradni a kamaszlét állapotában, ugyanolyan mértékben fordulni befelé, mint kifelé. Az idősebb színészek játékával kapcsolatosan olykor deja vu érzésünk támadt, de kétségkívül ők jártak élen az elidegenítés útján.

Jó volt a zene, szép volt a díszlet, időnként látványos álomképek bódítottak a tévéből, máskor önmagunkat láttuk egy tükörben, amint a székeinkben ülünk, jól bekötve, nehogy kirepüljünk, ha túlságosan felgyorsulna a szerelvény. Ezúttal nem szédültünk annyira a végén, de azért így is megkönnyebbül az ember, ha leszáll a hullámvasútról. Jobb a biztonságos talajon...

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 298
szavazógép
2019-03-30: Kiscimbora - :

A paraszt meg az ördög (Grimm testvérek)

Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt.
2019-03-30: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Fogadott hívások (Bemutató az M Studióban)

Meglepően merész vállalkozás volt a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház társulata részéről a Nem fogadott hívás(ok) című előadás színpadra állítása, mert a legnehezebb típusú prózai színházat jelenti ez a darab, azt a fajtát, melynek valójában cselekménye sincs, melyben a drámai fordulatok a kimondott és ki nem mondott szavak nyomán a szereplők lelkében történnek meg.