Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bemutató az M StudióbanFogadott hívások

2019. március 30., szombat, Színház az egész világ

Meglepően merész vállalkozás volt a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház társulata részéről a Nem fogadott hívás(ok) című előadás színpadra állítása, mert a legnehezebb típusú prózai színházat jelenti ez a darab, azt a fajtát, melynek valójában cselekménye sincs, melyben a drámai fordulatok a kimondott és ki nem mondott szavak nyomán a szereplők lelkében történnek meg.

  • Barabás Zsolt felvétele
    Barabás Zsolt felvétele

Egy kis mozgás az elején, csupán „reflexből”, ahogy a játékmester mondja vidám felvezetőjében, aztán elkezdődik a történet. Csakhamar nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak kiindulópontja, inspirációs forrása az előadásnak Paolo Genovese Perfetti sconosciuti (Teljesen idegenek) című filmje, hanem az egész film színpadi adaptációját láthatjuk Sebastian Marina ötletei alapján, aki főállásban a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház színésze, és aki olykor rendezői kihívásokat is vállal. Négy jóbarát (hárman feleségeikkel, egyikük barátnője nélkül) együtt vacsorázik. Az összejövetelre a holdfogyatkozás szemlélése ad alkalmat, de valójában ez egy átlagos találkozó közöttük, hisz a hétköznapokban is kapcsolatban állnak egymással. Beszélgetés közben csakhamar terítékre kerül egy jelen nem lévő közös ismerős, aki megcsalta a feleségét, de kiderült, és elváltak. Jobban is vigyázhatott volna a telefonjára, az árulkodó nyomokra – jegyzi meg valaki, de nem ért vele egyet mindenki. Vajon szabad-e kutatnunk társunk személyes dolgai között, vajon lehetnek-e titkaink előtte? Vajon mi történne, ha egy este minden hívásra, sms-re, WhatsApp üzenetre házastársunk és barátaink előtt kellene válaszolnunk? Ahogy sorra megszólalnak a telefonok, egyre több titokra derül fény, és világok omlanak össze a szereplőkben...

Az a típusú szöveg ez, amit nem kell átírni, adaptálni, a feladat csupán annyi, hogy eljátssza a színész ezeket a hétköznapi problémákat. Csakhogy ez a legnehezebb: életet játszani. A poénkodás, egymás ugratásának szintjéről eljutni oda, ahol a lelkek kommunikálnak egymással, szavaktól függetlenül, mert sok esetben nem az hangzik el, amit gondol az ember, vagy nemcsak azt gondolja, ami elhangzik, amit egyiknek mondanak, azt olykor a másiknak szánják, és mindezt úgy kell játszani, hogy a néző mindent értsen. Ezenkívül ott van még a szavakon túli kommunikáció, a gesztusok, tekintetek, csendek, melyek mind-mind tele vannak információkkal.
Ahhoz, hogy a maga igazi mélységében kibontakozhasson egy ilyen történet, hogy ne csak szórakoztasson, hanem megrendítsen, hogy a szereplők igazságai ne felmutatottak, hanem valóságosak legyenek, nagyon pontos játékmódra, kifinomult színészi alakításokra van szükség. Ha csak értjük a bemutatott problémákat, nem lesz teljes az élményünk. Ez a történet nem komédia, hanem dráma, melyben az ember saját titkaival, álnokságaival, családon belüli játszmáival találkozhat.

Sajnos, nem mindig voltak a játszók a helyzet magaslatán, változó minőségű alakításokkal találkozhattunk, egyesek élték a szerepeiket, mások csak „megcsinálták” az érzelmi kitöréseket, olykor egyazon színésznek is voltak nagyon jó és gyengébb megszólalásai. Mentségükre legyen írva, hogy kevés gyakorlatuk van ezen a téren, márpedig nem a végzettség, hanem a gyakorlat teszi a mestert. És mégis volt egy különös varázsa az előadásnak, a szerénység és alázat részben elfedte a hibákat. Nem éreztük senki részéről azt a fajta művészi önteltséget, mely olykor sugárzik a színpadról, az viszont érzékelhető volt, hogy komolyan vették a feladatot.
Sebastian Marina jól vizsgázott rendezőként, a kezdők általános hibáját elkerülve nem próbált nagyobbat markolni, mint amit elbírt, és önmaga helyett a színészeket állította előtérbe. Diszkrét, visszafogott volt a forma, egyszerű a díszlet, hogy nagyobb ereje lehessen az elhangzó szavaknak, gondolatoknak, és amit mégis hozzátett rendezőként az előadáshoz, az jó művészi és gyakorlati érzékről tanúskodik. Határozottan jót tett például a produkciónak a Deák Zoltán által megformált játékmester jelenléte, nemcsak azért, mert különben lehetetlen volna megoldani, hogy mindig időben szólaljanak meg a telefonok, hanem azért is, mert az ő alakja tette igazán színházszerűvé, felmutatottá a történetet. Az általa előadott prológus nagyrészt improvizált szövegekből állt, és olyan jól sikerült a bemutatón, hogy a közönséggel együtt a színészek is szórakoztak rajta, ami adott egy őszinte, közvetlen felhangot az egész produkciónak. Amint felemás cipője is jelezte, félig nő, félig férfi volt ez a bohóc, aki egy személyben jelenítette meg mindazokat az embereket, akik telefonon keresték a szereplőket. Örök talány, hogy miért Nem fogadott hívások az előadás címe, hisz nagyon is fogadott hívásokról volt szó.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 298
szavazógép
2019-03-30: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Hullámvasút (Bemutató a Tamási Áron Színházban)

Rég láttunk annyira közönségbarát előadást Bocsárdi László rendezőtől, mint amilyen a Sam, avagy felkészülés a családi életre című új produkció, mely Maria Wojtyszko kortárs lengyel szerző darabja alapján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem együttműködésében készült.
2019-03-29: Belföld - :

Újabb reform fenyegeti az oktatási rendszert

Alapjaitól átszervezné az oktatási rendszert Ecaterina Andronescu tanügyminiszter, ez tegnap derült ki, mikor részletesen bemutatta elképzeléseit. Egyelőre csak tervekről van szó, melyeket közvitára bocsátanak, kikérik a tanárok, diákok, szülők véleményét, és csak azt követően döntenek – szögezte le. Az azonban kiderült, az előkészítő osztályokat első osztállyá alakítaná, 2030 -ig 11-15 osztály elvégzése lesz kötelező, és négy típusú érettségit vezetnének be.