A napokban átadják a felújított bikfalvi kultúrotthont. A kivitelező már tavaly novemberben jelentette, hogy befejezte a munkát, de a helyszíni ellenőrzéskor kiderült, nem minden feladatot végzett el a terveknek megfelelően. Így a munkálatot finanszírozó Országos Beruházási Társaság a községháza kérésére a hiba javításáig halasztotta az átvételt. A Buzău megyei kivitelező most újból jelentette, hogy végzett a munkával, és ha minden megfelel, hivatalosan is lezárul a felújítás, a nyár elején pedig nagyszabású ünnepségen felavatják az új köntösbe öltözött kultúrotthont – mondta el érdeklődésünkre Ráduly István polgármester. A kultúrotthon felújításának teljes értéke 1,86 millió lej, Uzon község tízszázalékos önrésszel járult hozzá a költségekhez.
Novemberben a helyszíni vizsgálatkor derült ki, hogy a színpad termében az új parkettet a régi deszkapadlóra rakták le. A tervek szerint a régi padlót, az alatta lévő talajréteget el kellett volna távolítani, megfelelő töltőanyaggal feltölteni, majd az egészet lebetonozni, s erre helyezni a szigetelő szivacsréteget, majd a parkettet. Ezt most már a terveknek megfelelően végezték el – számolt be a polgármester.
Ha felavatják a kultúrotthont, a földszinti nagy terem a színpaddal együtt alkalmas lesz előadásokra, mellette mosdókat, öltözőket, mellékhelyiségeket alakítottak ki. A tetőtérben kiépített emeleti termekben helyi civil szervezetek, kézművesek – csempekészítő, csontfaragó, hangszerkészítő és mások – kapnak helyet. Ugyanitt nagyobb konferenciaterem is található. A pincében lehetőség lesz étkezésre, itt állítanak fel egy szövőszéket is. Ráduly István értékelése szerint, ha benépesedik a kultúrotthon, egy igazi, élő néprajzi múzeum szerepét is betöltheti, ahol az érdeklődők hagyományos mesterségekkel ismerkedhetnek.
Ugyancsak az Országos Beruházási Társaság pályázatán elnyert pénzből kívánták felújítani az uzoni kultúrotthont is. A pályázatot nyertesnek nyilvánították, de kiderült, a színpad egy része a szomszédos telekre épült (még a rendszerváltás előtt), így az önkormányzat nem végezhetett ott beruházást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.