Kétnapos ünnepséggel emlékeznek meg Szentivánlaborfalván a 200 éve született Berde Áron professzorról, a kolozsvári egyetem első rektoráról.
A rendezvény egyfajta kulturális falunap, illetve falutalálkozó is kíván lenni, ezért minden elszármazottat vagy Szentivánlaborfalvához kötődő személyt szeretettel várnak a szervezők, kiemelten a laborfalvi Berde nemzetséghez tartozókat. Kedvcsinálónak egy Berde Áron-idézetet választottak: „Mert hiszen az elmélet csak a gyakorlat által tett tapasztalatok végokait tolmácsolja.” A műsor hangsúlyosan kulturális jellegű: április 12-én, pénteken 10 órától a falu másik jeles szülöttéről, Laborfalvi Rózáról elnevezett Szépen magyarul versenyt tartanak az iskolában, április 13-án, szombaton 10 órától pedig ugyanott zajlik a Berde Áron-emléknap ünnepi műsorral, előadásokkal, plakettavatással és az emlékszoba megtekintésével. És mivel a településnek kiváló férfikórusa is van, szombaton 13 órától az unitárius templomban a III. Szentivánlaborfalvi Kórustalálkozóval folytatódik az ünnepség, amely a kultúrotthonban 15 órakor kezdődő közös ebéddel zárul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.