Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Beszterce Kupa nemzetközi asztalitenisz-versenyt március 28. és 31. között, amelyen idén nyolc ország versenyzői álltak asztalhoz. Háromszéket a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK és a Sepsi ISK sportolói képviselték.
A céhes városbeli sportolók elsősorban a csapatversenyben remekeltek, ahol a Mike Boróka–Téglás Andrea serdülőpáros hibátlan teljesítményt nyújtva döntőbe jutott, viszont a fináléban 3–1 arányú vereséget szenvedtek Besztercétől, így a második helyen zárták a viadalt. Farkas Yvett a craiovai Roxana Nedelcu oldalán ragadott ütőt, a legjobb nyolc között pedig a Mike–Téglás kettős búcsúztatta őket három játszmában. Az ifjúsági kettes fiúknál Ionuţ Chelmuş és az újszentesi Daniel Moldovan páros a harmadik helyen fejezte be a megmérettetést.
Az ifjúsági hármas lányoknál a kézdivásárhelyi Tamás Vivien és a szentgyörgyi Boér Anita alkotott közös csapatot, azonban nem jutottak ki a selejtezőcsoportból, ellenben a vigaszágon elődöntőt játszottak. Az ifjúsági hármas fiúknál a Canea-Kocsis András–Rareş Cueşdean páros teljesített a legjobban, hibátlan mérleggel jutottak a fináléba, ahol három szettben kikaptak Ukrajna egyes csapatától. Az ukránok az elődöntőben egyébként a Márton Ádám–Andrei Ceapraz duót búcsúztatták 3–2 arányban, akik így harmadik helyezéssel vigasztalódhattak.
Egyéniben Mike Boróka állhatott dobogóra, a céhes városi asztaliteniszező ukrán és francia ellenfeleket is legyőzött, viszont a döntőben megtorpant, a besztercei Ioana Sângeorzan három játszmában jobbnak bizonyult nála. Márton, Canea-Kocsis, Cueşdean, Farkas és Téglás is főtáblára jutott egyéniben.
A Sepsi ISK kilenc versenyzőt indított a rangos nemzetközi viadalon, ahol Bokor Zoltán ludasi csapattársával nagy csatában maradt alul a négy közé jutásért, míg Nagy Magor udvarhelyi társával tizedik lett. A Dénes Anna–Tóth Vivien, Jakabos Andor–Orosz Krisztián páros a legjobb tizenhat között esett ki, az Urus Kristóf–Lukács Balázs kettős győzött a vigaszágon. Egyéniben Bokor, Nagy Magor, Tóth, Dénes és Urus főtáblára jutott, ahol az első körben kiestek. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.