A tengerekben lévő szemét 85 százalékát a műanyagok teszik ki. A mikroműanyagok a tüdőbe, az ételekbe is bejutnak, élettani hatásuk egyelőre ismeretlen. A műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítására szigorúbb szabályokat hagyott jóvá március 27-én az Európai Parlament (EP), 2021-tól betiltják azoknak az egyszer használatos műanyag termékeknek az árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
A strasbourgi plenáris ülésen 560:35 arányban megszavazott, még az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács jóváhagyására váró egyezség értelmében betiltják többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, és ezeket kizárólag természetes körülmények között lebomló anyagokból lehet majd készíteni.
Azon termékeknél, amelyeknél még nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatívák, a hangsúly elsősorban a használat korlátozásán lesz a tagállami intézkedések, a gyártókra vonatkozó követelmények, valamint a hulladékgazdálkodási előírások révén.
Az EU tagországainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok legalább 25 százalékának újrahasznosításáról, 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát kell összegyűjteni, 2030-ra pedig ezeknek 30 százalékban újrahasznosított anyagból kell állniuk. Emellett a tagállamoknak csökkenteniük kell a műanyag élelmiszer-tárolók és poharak használatát, ahogy előírhatják például azt is, hogy egyszer használatos műanyag termékeket ne lehessen ingyenesen kínálni.
Bizonyos termékeket pedig – köztük az egészségügyi betéteket, a nedves törlőkendőket és a léggömböket – szabványos és egyértelmű címkével kell majd ellátni, amely ismerteti, hogyan kell ártalmatlanítani a terméket, annak milyen káros hatása van a környezetre és hogy mennyi műanyagot tartalmaz.
A dohányiparnak a jövőben viselnie kellene a cigarettacsikkek begyűjtésének, elszállításának és kezelésének költségeit. A csikk a második leggyakrabban eldobott, egyszer használatos műanyag szemét, egyetlen darab 500–1000 liter vizet tud beszennyezni.
A megállapodást még a másik uniós társjogalkotó intézménynek, a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia, ami várhatóan hamarosan megtörténik. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.