Április 6. és 8. között a Szatmár megyei Mikolán, Egriben és Lázáriban mutatja be az Osonó Színházműhely a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentum-színházi előadást.
A turné a szatmárnémeti Progress Art partneri együttműködésével jött létre azzal a céllal, hogy olyan települések felnőtt- és diákközösségeihez jusson el az előadás, akik számára a színház megtapasztalása szociális, gazdasági vagy földrajzi helyzetük miatt nehézséget okoz. A három települést érintő turné a független társulat szociális-színházi projektsorozatának része. A komplex színházi programban társadalmi, szociális problémák és sorsok kapnak hangot, amelyek közös gondolkodásra ösztönzik a résztvevőket, elősegítve az erősebb és összetartóbb közösségek kialakulását. Céljai között szerepel továbbá a magyar kulturális élet megerősítése és a kultúra terjesztése a kistelepüléseken, valamint a kultúra ápolásáért tevékenykedő erdélyi civil szervezetek és állami önkormányzatok együttműködésének elősegítése. (nbs)