A biztonságos közlekedés érdekében két új körforgalmat is épít Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város Csíkszereda felőli kijáratánál: egyet a Sepsi Aréna, egyet pedig az új focipálya-komplexum előtt. Így könnyebb és veszélytelenebb lesz be- és kihajtani is – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azon a rendkívüli tanácsülésen, amelyen az övezeti városrendezési tervet fogadták el.
A néppárti Bálint József figyelmeztetett arra, hogy a 12-es országút azon szakaszán szükség lesz a pangó vizek lefolyását segítő átereszre is, ami a több éves, ugyanazon a tanácsülésen elfogadott árvízvédelmi program egyik fontos eleme. A két körforgalom kialakításának becsült költsége összesen hatmillió lejhez közelít, a műszaki tervezésre egy, a kivitelezésre négy hónapot szánnak, és a remények szerint még az idén elkészülnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.