Magyarország konzuli feladatokat is ellátó diplomáciai képviseletet nyitott Luxembourgban, ahol az országban élő mintegy kétezer fős magyar közösség, valamint a Belgium és Németország közel eső részein élő magyarok is intézhetik ügyeiket.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország brüsszeli nagykövetsége luxembourgi irodájának hivatalos megnyitóünnepségén úgy fogalmazott: „Eljött az ideje, hogy elődeink korábbi hibáját jóvátegyük, amiért tíz évvel ezelőtt bezárták a magyar képviseletet. Magyarország ugyanis úgy gondolja, hogy hatékony képviseletet a személyes jelenlét tesz lehetővé.”
A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok tavaly minden eddigi rekordot megdöntöttek, ugyanis a magyar export 28 százalékos növekedést jelentve elérte a 100 millió eurót, a Magyarországon működő luxemburgi vállalatok pedig szintén folyamatosan növelik kapacitásaikat – mutatott rá Szijjártó Péter. Példaként említette, hogy az Orosházán működő luxemburgi üveggyár kapacitásnövelést tervez, Európa egyik jelentős légi teherszállító vállalata, a Cargolux pedig kapacitásait megkettőzve heti hatra sűrítette magyarországi járatait, újabb piacok megnyitására adva lehetőséget.
A luxembourgi idén már a negyedik magyar képviseletnyitás az amerikai Miami, a lengyelországi Wrocław és Jeruzsálem után. A magyar kormány az elkövetkező időszakban húsz hasonló képviselet megnyitását tervezi – tette hozzá Szijjártó Péter.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter arról beszélt, Nagy-Britannia tervezett kilépése az EU-ból azt mutatta meg, hogy szükség van az egységre, a kétoldalú kapcsolatokra, amelyek az európai uniós erőfeszítéseket egészítik ki, emellett további lehetőségeket nyit a partnerség erősítésére a regionális együttműködésben. Úgy vélekedett, hogy a visegrádi csoport, köztük Magyarország és a Benelux országok együtt tudnak működni a közös kihívások leküzdésében. Fenn kell tartani a párbeszédet az országok között a közös célokról, és együtt kell dogozni azon, hogy újabb előnyökkel szolgáló lehetőségeket határozzanak meg – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.