Átvette Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Kis utcát a Nicolae Iorga utca meghosszabbításával összekötő hajdani gyaloghíd maradványait, és le is fogja zárni a már évek óta veszélyesnek minősített átjárót. Helyére egy új gyalogos és kerékpáros hidat fognak építeni.
Az egykori távhővezetékre a nyolcvanas években építettek egy keskeny pallót, hogy a brassói úton levő gyárak alkalmazottjai rövid úton érjenek be a munkahelyükre, illetve onnan haza. Azóta viszont senki sem viselt gondot a létesítményre, egyik tartóoszlopát kimosta az Olt, és az egész szerkezet elferdült, megrongálódott. Ennek ellenére az Olt negyed lakói közül ma is sokan használják, hiszen jó másfél kilométeres kerülőt spórolnak meg vele. A polgármesteri hivatal mindeddig nem tudta sem megjavíttatni, sem lezárni a hidat, mert az az autóalkatrész-gyár tulajdonában volt. A cég azonban most a városnak adományozta a roncsot.
Ezzel egy régi gond oldódik meg, de nem rögtön. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester közlése szerint a ronccsal együtt a felelősséget is átveszi az önkormányzat, és mivel a régi szerkezet nem biztonságos, első lépésben lezárják, utána pedig le fogják bontani, és – nemrég megpályázott pénzből – új, 4 méter széles hidat fognak helyette építeni gyalogosok és kerékpárosok számára.
Egyúttal a környéket is rendezni fogják – ígérte az elöljáró. A Kis utca felújítási terve elkészült már, és a Nicolae Iorga utca végén – részben törvényesen, részben illegálisan – lerakott építkezési törmeléket is eltüntetik majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.