Óvoda alapkövét tette le Nagyváradon és orvosi lakást avatott a szilágysági Krasznán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap.
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum óvodájának épületéhez a magyar állam 115 millió forintos támogatásával építenek új, kétszintes épületszárnyat, amelynek földszintjén sporttermet és étkezőt, az emeleten pedig többfunkciós termet alakítanak ki. Az alapkőletétel után Potápi Árpád János azt mondta: örvendetesnek tartja, hogy Nagyváradon – a városban, amely oly fontos szerepet töltött be a magyar történelemben – igény van a magyar óvodafejlesztésre. Hozzátette: a magyar állam által finanszírozott Kárpát-medencei óvodafejlesztési program három ütemében hozzávetőleg 25 milliárd forint érkezik Erdélybe, amely felhasználásával 94 új óvoda épül és százkettőt újítanak fel.
Az államtitkár meglátogatta az Ady-emlékszobát is, amelyet a költő nevét viselő nagyváradi gimnáziumban a diákok, szüleik és tanáraik alakítottak ki a költészet napjára. Elmondta: a Nemzetpolitikai Államtitkárság tízmillió forinttal támogatja annak a hatástanulmánynak az elkészítését, amely felméri, hogy milyen munkálatokat kell elvégezni és mennyibe kerül az iskolaépület felújítása. Az épület, amelyben Nagyvárad legrangosabb magyar nyelvű iskolája működik, Orsolya-rendi iskolának épült 1772-ben. Ma is a római katolikus egyház tulajdonában van, és alapos felújításra szorul.
Potápi Árpád János délután Krasznára utazott, ahol orvosi lakásokat adott át, amelyeket a magyar állam támogatásával a Studium Prospero Alapítvány épített. Erről azt közölte: a magyar kormány évi 250 millió forinttal támogatja a Studium Porspero Alapítványt, amely orvosoknak és művészeknek épít szolgálati lakásokat. „Ezek a lakások azért fontosak, mert ahová épülnek, ott megtartják az értelmiségieket. Nagyon fontos, hogy az orvosok a jobb megélhetés reményében ne hagyják el azt a közösséget, amelyet szolgálnak” – magyarázta. Magyar állami támogatással épült szolgálati lakásokat korábban Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Csíkszeredában adtak át, de várhatóan még idén elkészülnek a gyergyószentmiklósi, nagymedeséri és borszéki hasonló lakások is.