A kézdivásárhelyi nemes Jancsó família ágazata, maréknyi jeles leszármazottja vitte szét a háromszéki ember tulajdonságait, örökletes génjeit, a feleségek-anyák pedig még színesebbé tették a famíliát. Híresek voltak a Jancsók – emlékeznek a mai maksaiak az öregek szavaira. Nem mindennapi történet ugyanis, hogy a három Jancsó – apa, fia és unoka – református papként több mint száz éven keresztül szolgált lelkipásztorként ebben az egyházközségben.
Jancsó Sámuel (Samu) – született 1742-ben Kézdivásárhelyen, meghalt 1827-ben Maksán – 1795-ben került Ikafalváról 16 évi szolgálat után Maksára, Jancsó Máté (szül. 1791, Ikafalva, meghalt 1865, Maksa), három évig Lécfalván is szolgált, Jancsó Ferenc (szül. 1828, Maksa, meghalt 1897, Maksa) pedig Jancsó Máté halálakor vette át apapi hivatást, 1855-től segédlelkész volt apja mellett. Jánó Mihály művészettörténészünk szerint utóbbi jelentős szerepet játszott a jelenlegi maksai református templom építésében és kazettás mennyezetének Budapestre való szállításában.
Jancsó-sírkövek keresésére indultunk a maksai temetőben. Jancsó Sámuel sírkövét már nem találtuk meg. A Jancsó Mátéé és Ferencé még áll, sírhantjuk gondozása azonban az egyházközség jóakaratára vár.
Jancsó Ferenc síremléke Maksán
Jancsó Ferenc fia volt a Maksán született Jancsó Gábor (1862–1937). Nagyenyedi oklevéllel kezében a baróti, majd a sepsiszentgyörgyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola tanár-igazgatója lett. 1919 után a Református Székely Mikó Főgimnáziumban tovább működő tanítóképző, polgári fiú- és leányiskolában tanított, s egy ideig egyben a Mikó-kollégium rektor-igazgatójának a helyettese volt. Majdnem félévszázadot töltött el a magyar tanügy szolgálatában, ebből húsz évet Sepsiszentgyörgyön. Síremléke a vártemplomi temetőben áll. Személyéről több alkalommal is megemlékezett lapunk.
Jancsó tanár úr, akit nem felejtett el a város
A maksai Jancsó nemzetség leszármazottjai Budapesten, szerte Erdélyben és a nagyvilágban élnek. A sepsiszentgyörgyi Jancsó tanár úr unokája, dr. Jancsó Gábor (1941) vegyész-kutató, professzor emeritus, a gelencei Jancsó-találkozók résztvevője, készséges adatközlőnk népes családjával Budapesten él, szabad idejében gombászattal és családtörténet-kutatással foglalkozik. Négy unoka – három fiú és egy lány – boldog nagyapja.
A családfa „rügye”, Jancsó Bálint (a család gyűjteményéből)
A nemes Jancsó család felmenői közül Jancsó János lovas-nemes testvérei, Tamás, Jakab és Simon részére Báthori Gábor erdélyi fejedelem adományozott szolgálataikért címeres nemeslevelet 1613. július 13-án, 406 esztendővel ezelőtt. Az eredeti elégett az 1834. évi kézdivásárhelyi nagy tűzvészben, de miként dr. Jancsó Gábortól megtudtuk, magyar fordításban fennmaradt.
A családhoz szorosan kapcsolódó személyiségek közül megemlítjük a Maksán született Jancsó Lajos (1858–1932) egyháztörténészt és valláskönyvszerzőt, Jancsó Sándor (1867–1943) református lelkészt és kátéírót, Makkai Sándor református püspök és író sógorát, Jancsó Adrienne (1921–2006) Kossuth-díjas színművészt és előadóművészt, Jancsó Béla (1896–1977) budapesti festőművészt. Ebből a családból származott Jancsó Elemér (1905–1971) irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár és fia, a kolozsvári író, színművész és tanár Jancsó Miklós (1946–2017).
