Nem vettek részt a szociálliberális kormánykoalíció vezetői azon az egyeztetésen, amelyre a május 26-ára meghirdetett népszavazás ügyében várta őket Klaus Iohannis. Az államfő előző nap az ellenzéki pártokkal, az RMDSZ-szel és a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciójával egyeztetett a referendumról.
Tegnap az SZDP Eugen Nicolicea képviselőházi alelnököt és két volt politikai foglyot küldött a konzultációra, amivel azt üzenték Iohannisnak, hogy őt tartják felelősnek az egykori kommunista elnyomók kiszolgálásával vádolt Augustin Lazăr legfőbb ügyész tisztségben tartásáért, akinek a leváltását fél éve hiába sürgeti a kormány. A román ellenzéki sajtó szerint az SZDP szokatlan gesztusa azt a párhuzamot hivatott erősíteni, amit a fő kormánypárt a kommunista időszak ellenállói és saját, korrupcióváddal bíróság elé állított tisztségviselői között vont, amikor – Adrian Năstase volt miniszterelnöktől kezdve a pártot most vezető Liviu Dragneáig – politikai leszámolás áldozatainak tüntetik fel az SZDP bűnvádi eljárás alá helyezett tisztségviselőit. Iohannis a tegnapi egyeztetést összegző sajtónyilatkozatában szánalmasnak nevezte az SZDP azon igyekezetét, hogy a kommunista elnyomás áldozatait kihasználva próbálja igazolni „az igazságszolgáltatás elleni ostromát”.
A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége nem képviseltette magát a népszavazással kapcsolatos konzultációsorozaton. A pártot vezető Călin Popescu-Tăriceanu szerint Iohannis nem egyeztetni akar, legfeljebb az általa kitalált témát „melegen tartani”, és a parlamenti pártokat ennek a „médiaszereplésnek” a statisztáiként akarja felhasználni. Sőt, maga a népszavazás is csak ürügy, hogy beavatkozzon az EP-választási kampányba és fél évvel korábban megkezdje az újraválasztását célzó elnökválasztási kampányát. A román államfő május 26-ra, az EP-választások napjára kiírt referendummal tiltatná meg, hogy a kormány amnesztiát adjon a korrupciós bűncselekmények elkövetőinek vagy sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőjogot.