Az agrártárca múlt pénteki bejelentése szerint ezer euróról háromezer euróra emelik a fokhagyma termesztésének hektáronkénti támogatását. Ahhoz, hogy a bejelentés szerinti támogatásnövekedés érvénybe is lépjen, a most bemutatott határozattervezet törvényerőre kell emelkedjen, módosítva a fokhagyma termesztésének támogatását szabályozó idei 108-as kormányhatározatot.
A pénteki hír a háromszéki gazdák figyelmét is felkeltette. Tegnap reggel többen is érdeklődtek a megyei mezőgazdasági igazgatóságon, jelezve, hogy a megnövelt támogatás mellett nekifognának a fokhagyma termesztésének – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba igazgató. A gazdák elhatározása tényként kezelhető, már arról is kérdezték az intézményvezetőt, hol lehet beszerezni minősített szaporítóanyagot. Ez mindenképpen a megnövelt támogatási összegnek köszönhető – értékelte Könczei.
A határozattervezet szerint a fokhagymatermesztési támogatás értéke a 3000 eurónak megfelelő 13 950 lej lesz hektáronként, a támogatás nem haladja meg a kis értékű (de minimis) állami támogatások felső határát (Románia esetében ez 15 ezer euró – szerk. megj.).
A fokhagymatermesztés támogatásának korábbi értéke ezer euró volt hektáronként, ez azonban a költségeknek mindössze tíz százalékát fedezte, ami nem ösztönözte kellőképpen a gazdákat. A fokhagymatermesztő gazdák képviselői, szakmai szervezeteik megbízottjai tárgyalásokat folytattak ez ügyben az agrártárcával, s ezek alapján döntött a minisztérium a támogatás hektáronkénti értékének növeléséről.
A támogatást igénylő gazdáknak május 15-ig kell letenniük kérvényüket a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál. Az intézmény szakemberei ezt követően ellenőrzik a kultúra meglétét, s ha mindent rendben találnak, bejegyzik a gazdát a program egységes nyilvántartásába. Ahhoz, hogy megkapják a támogatást, az igénylőknek legalább 3 ezer négyzetméteren (0,3 ha) kell fokhagymát termeszteniük, és tíz négyzetméterenként legkevesebb három kilogrammos értékesített termést kell elérniük (az értékesítést számlával, nyugtával, az eladási füzet lapjával lehet bizonyítani). A gazdának szerepelnie kell az illetékes polgármesteri hivatal gazdalajstromában is.
Július 1-je és november 29-e között kell értékesíteni a terményt, az ezt bizonyító okiratokat a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz kell leadni. A fokhagyma támogatásának programja három éven át lesz elérhető, 2019-ben kétmillió euró áll az igénylők rendelkezésére. A statisztikai adatok szerint 2017-ben Romániában 9974 hektáron termeltek fokhagymát, az össztermés 55 673 tonna volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.