Rövid fohásszal, dallal kezdődött tegnap reggel a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában a nagyheti tojásírás, de mielőtt a játékos lelkészi felvezető elhangzott volna, házigazdaként Kerekes Jenő igazgató köszöntötte locsolóverssel a jelen lévő leányokat. Péntekig öt-hatszáz diák fordul meg a Tanulók Háza húsvéti viaszgőzös nagytermében.
Az Örvendezz, örvendezz, minden nép, vidd a hírt, vidd a hírt szerteszét kezdetű, folytatásában a Rólad szóljon az ünnep szövegű dallal indította Marosi Tünde segédlelkész a húsvét-nagyheti tojásírási programot, majd férje, Marosi Árpád református lelkipásztor játékos kikérdezést tartott, hogy ki mit tud húsvét lényegéről. Az elemista diákok kezdetben a nyusziról, a tojásról beszéltek, majd a Jézus halálával és feltámadásával kapcsolatos történésekre tértek ki. Jó hallani, hogy nem hiábavalók a vallásórák, visszaköszön, amit a gyermekek ott hallanak a szeretetről, a jóról és a rosszról, hisz a tízéves diák is tudja, Jézus a mi megváltásunkért áldozta fel magát. És mielőtt a kesicével ráírnák a tojásra a tyúklábas, cserelapis, fenyős, keresztutas mintákat, elgondolkodhatnak azon, mi szüli az örömet ebben a világban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.