Kéthetes, több mint hétszáz kilométeres, a Maroson megtett út után tegnap pillepalack tutajukon megérkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók, akik akciójukkal a környezetvédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
A tutajosokat Szegeden Botka László polgármester és Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke fogadta. A nyolcfős csapat április 1-jén Gyergyóremetéről – a Maros forrásától 50 kilométerre – indult el tutajával. Az úszóalkalmatosság két, egyenként 12 négyzetméteres felületű fémvázból és az azokat megtöltő háromezer pillepalackból áll, irányítását kormánylapát és evezők segítik.
Az érkezést követően Szabó Zoltán zászlós újságíróknak elmondta: útjuk nagyjából a terveknek megfelelően alakult, csupán a folyó sodrását becsülték egy kicsit túl, így az utazás a tervezett két hét helyett tizenhat napig tartott. A legnehezebb feladat az volt, amikor a tutajt ketté kellett bontani, hogy a gátaknál kiemeljék, de ebben a környékbeli települések tűzoltói alkalmanként segítségükre voltak. Nehézségeket okozott az elmúlt hét esőzése is, de az út végére a jó idő is visszatért – mondta.
A nyolc tűzoltó a testületen belül is együtt dolgozik, és a vízi túra sem ismeretlen számukra, tavaly az Oltot járták be, igaz, akkor még csónakkal.
Szabó Zoltán szerint a Maros felső szakasza különösen szép, akár vadvízi evezésnek is beillett az út első fele. Az erős sodrás, a szűk kanyarok nyomai a tutajon is látszanak, szinte mindennap javítani kellett valamit a járművön. Bár találkoztak szemetesebb területekkel, a folyó völgye az előre számítottnál tisztább volt – mondta a zászlós, hozzátéve: bízik benne, akciójukkal sikerült a Maros mentén élők figyelmét felhívni arra, hogy jobban figyeljenek oda környezetükre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.