A Döbbenet szállta meg az európai keresztény világot, amikor látta, miként válik a párizsi Notre-Dame a tűz martalékává. Ki-ki a maga személyes érzelmeit írta le, s ezekben mindössze egyetlen dolog volt közös: a félelem.
Mert egy olyan katedrális égett le, amelyet az is ismert, aki soha nem látta személyesen… de tudta, hogy Párizsban van. A mai világban ennek a katedrálisnak a pusztulása jel, figyelmeztetés. Még nem Sodoma és Gomora… inkább az azt megelőző intés, amelyet Lót kapott. Ma minden úgy történik, mint akkor. Lót elmehetett a városból, de nem nézhetett vissza… felesége azonban visszanézett az angyal parancsa ellenére és sóoszloppá vált…
Ma nem a templomot kell újjáépíteni tehát, hanem a hitet!
Mert a Notre-Dame immár nem az istenháza, hanem Európa hitehagyásának jelképe. Hit nélkül pedig a Notre-Dame mindössze az, amivé vált. Aki ma búslakodik, gyűjtésre szólít, az tévúton jár. Hiszen ez a katedrális nem először vált a lángok martalékává, s nem először kellene újjáépíteni. S talán nem is utoljára, hiszen amikor építették, akkor a franciák még igaz katolikusok voltak, akik számos szentet adtak az Anyaszentegyháznak. Majd jött 1789., s maguk a franciák tették rommá a híres katedrálist. Állami tulajdonba vették a köztársaság nevében, s később újraépítették az eredeti tervek szerint. De nem hittel, és a hitért, hanem látványosságként, ugyanazon szellemiségben, amelyben lerombolták. S ez a szellemiség azóta még jobban lealjasult, s még inkább eltávolodott Istentől, az isteni akarattól, a Teremtés logikájától és rendjétől, de jó bevételt hozott a köztársaságnak. Idegenforgalmi látványosság volt, amelyet hajléktalanok ürüléke, mocska és szaga vett körül, de amelynek megtekintéséért nem kis összeget kért Párizs önkormányzata.
Miért kellene a világnak összeadnia e templom újjáépítésének költségeit, amikor maga a francia elnök vett el 2,5 millió eurót a felújításra szánt összegből… Miért kellene gyűjteni, amikor a francia állam a francia adófizetők pénzét az új-franciákra költi… akik ebbe a katedrálisba és sok más templomba csak rombolni mennek, s örvendezve adták tudtul egymásnak, hogy sikerült… Macron pedig bejelentette, hogy a mai Franciaország képéhez alakítják a Notre-Dame külsejét a tatarozás során, és erre már megvannak a tervek is. Tehát semmi nem lesz már ugyanaz...
Szívszaggató együttérzésről tanúskodó kormányfői levelek mentek Macronhoz és a francia püspöki karhoz. Reménykedni pedig abban, hogy ettől a katedrálistűztől visszatér a kereszténység Európába – féktelen ostobaság!
Mi, magyarok is belendültünk… Gyűjtenek a nagyvárosok, s adakozni szándékozik a kormány is e hatalmas újraépítésre. És ez az emberi ostobaság, a magyar ostobaság magasiskolája. Egy lelki romhalmazban álló romhalmazt támogatunk, hogy újra célponttá és újra turisztikai látványossággá válhassék a „párizsi Notre-Dame”. Pedig nekünk, magyaroknak néhány dolgot nem volna szabad elfelejtenünk. Például a Párizs melletti békeszerződéseket, amelyek a keresztény Magyarországot szabdalták szét, a keresztény magyar emberek millióit keserítették, kínozták és ölték halomra. Nem volna szabad elfelejtenünk a Nagyváradon most szobrot kapott mérnököt, aki meghúzta a határokat, s Clemenceau-t, aki magyargyűlöletben Dan Tanasăt is megelőzte. Ma, amikor ostobán az európai kereszténység jelképeként aposztrofáljuk a leégett turisztikai látványosságot, akkor nem mondunk igazat, hiszen az európai kereszténység jelképe Róma – kéne, hogy legyen. Az a Róma, az a Vatikán, amelynek az újjáépítés költségeit saját bankja a mellényzsebéből ki tudná fizetni…
Nekünk, magyaroknak másra kellene gyűjtenünk. Nekünk a magyarságot védő, vállaló erdélyi, felvidéki magyarságot kell támogatnunk. A polgármestereket, akiket személy szerint büntetnek a magyar zászlók miatt, amelyek március idusán széppé tették elrablott városaink utcáit, falvainkat. Akiket a törvény ellenére, a magyar feliratok miatt is hatalmas összegekre büntetnek. Mert mint Bíró Zsigmond barátom írta: amíg a szászok 1,2 százaléknyi lakossága megérdemli a német feliratokat, addig a 80–95 százalékban magyarlakta településeken a fasizmus büntet… mert magyar a felirat. Ugyanis törvény írja elő, hogy ahol a lakosság húsz százaléka magyar, ott ki kell tenni a magyar feliratokat a hivatalos épületekre, helyiségekre, s kötelező a magyar nyelv használata is. Ám a román hatalom a saját maga által alkotott törvényt nem alkalmazza… ellenkezőleg…
Mire gyűjtünk tehát? Egy francia idegenforgalmi látványosságra, amely ma csupán annyit jelent a világnak, mint az Eiffel-torony. Nem kellene tehát saját ostobaságainkat és botorságunkat felülbírálni? Nem kellene magyarnak maradnunk akkor is, ha szép emlékek vagy a belénk nevelt empátia miatt hajlamossá válunk elveszteni önbecsülésünket, a felelősségünket, s elfelejtjük történelmünket és a magukra maradt székelyeket, magyarokat? Nem vagyunk inkább felelősek gyermekeink jövőjéért, a magyarság Kárpát-medencei megmaradásáért, a magyar keresztény-keresztyén jövő biztosításáért, mint egy francia épület újjáépítéséért, amelyre a Vatikáni Bank még egy centet sem ajánlott fel?
Milyen alapon nevezzük az európai kereszténység jelképének a Notre-Dame-katedrálist, egy hitetlen ország közepén? Magyarként a Mária-tisztelet európai központjának nevezni ezt a katedrálist, a mai Franciaországban szintén keresztényi perverzitás. Kivált, ha azt is tudjuk: percre pontosan egy időben égett le az ukrajnai Harkovban lévő Szent Miklós-székesegyház... tehát összehangolt keresztényellenes terrorcselekmény történt, amelynek harmadik áldozata a New York-i katedrális... lett volna...
Nekünk, magyaroknak egyetlen kötelességünk van a Notre-Dame pusztulását illetően: a csíksomlyói pünkösdi búcsún kérni a Szentlelket, hogy világosítsa meg azoknak a lelkét és tudatát, akik miatt ma Franciaországban mindez megtörténhetett… és kérni Istent, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
A mi dolgunk keresztény hitünk felvirágoztatása, elcsatolt magyarjaink és székelységünk támogatása, ha azért büntetik őket, mert vallják hitüket és magyarságukat. A többi Macron, a párizsi érsek és a pápa dolga. Meg azoké, akik a világot ebbe a hitetlen és erkölcs nélküli örvénybe sodorták. Ha mi gyűjtünk, és nem azoknak adjuk, akiknek adnunk kell, olyanokká válunk önmagunkkal és nemzetünkkel szemben, mint Lót felesége...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
