A Döbbenet szállta meg az európai keresztény világot, amikor látta, miként válik a párizsi Notre-Dame a tűz martalékává. Ki-ki a maga személyes érzelmeit írta le, s ezekben mindössze egyetlen dolog volt közös: a félelem.
Mert egy olyan katedrális égett le, amelyet az is ismert, aki soha nem látta személyesen… de tudta, hogy Párizsban van. A mai világban ennek a katedrálisnak a pusztulása jel, figyelmeztetés. Még nem Sodoma és Gomora… inkább az azt megelőző intés, amelyet Lót kapott. Ma minden úgy történik, mint akkor. Lót elmehetett a városból, de nem nézhetett vissza… felesége azonban visszanézett az angyal parancsa ellenére és sóoszloppá vált…
Ma nem a templomot kell újjáépíteni tehát, hanem a hitet!
Mert a Notre-Dame immár nem az istenháza, hanem Európa hitehagyásának jelképe. Hit nélkül pedig a Notre-Dame mindössze az, amivé vált. Aki ma búslakodik, gyűjtésre szólít, az tévúton jár. Hiszen ez a katedrális nem először vált a lángok martalékává, s nem először kellene újjáépíteni. S talán nem is utoljára, hiszen amikor építették, akkor a franciák még igaz katolikusok voltak, akik számos szentet adtak az Anyaszentegyháznak. Majd jött 1789., s maguk a franciák tették rommá a híres katedrálist. Állami tulajdonba vették a köztársaság nevében, s később újraépítették az eredeti tervek szerint. De nem hittel, és a hitért, hanem látványosságként, ugyanazon szellemiségben, amelyben lerombolták. S ez a szellemiség azóta még jobban lealjasult, s még inkább eltávolodott Istentől, az isteni akarattól, a Teremtés logikájától és rendjétől, de jó bevételt hozott a köztársaságnak. Idegenforgalmi látványosság volt, amelyet hajléktalanok ürüléke, mocska és szaga vett körül, de amelynek megtekintéséért nem kis összeget kért Párizs önkormányzata.
Miért kellene a világnak összeadnia e templom újjáépítésének költségeit, amikor maga a francia elnök vett el 2,5 millió eurót a felújításra szánt összegből… Miért kellene gyűjteni, amikor a francia állam a francia adófizetők pénzét az új-franciákra költi… akik ebbe a katedrálisba és sok más templomba csak rombolni mennek, s örvendezve adták tudtul egymásnak, hogy sikerült… Macron pedig bejelentette, hogy a mai Franciaország képéhez alakítják a Notre-Dame külsejét a tatarozás során, és erre már megvannak a tervek is. Tehát semmi nem lesz már ugyanaz...
Szívszaggató együttérzésről tanúskodó kormányfői levelek mentek Macronhoz és a francia püspöki karhoz. Reménykedni pedig abban, hogy ettől a katedrálistűztől visszatér a kereszténység Európába – féktelen ostobaság!
Mi, magyarok is belendültünk… Gyűjtenek a nagyvárosok, s adakozni szándékozik a kormány is e hatalmas újraépítésre. És ez az emberi ostobaság, a magyar ostobaság magasiskolája. Egy lelki romhalmazban álló romhalmazt támogatunk, hogy újra célponttá és újra turisztikai látványossággá válhassék a „párizsi Notre-Dame”. Pedig nekünk, magyaroknak néhány dolgot nem volna szabad elfelejtenünk. Például a Párizs melletti békeszerződéseket, amelyek a keresztény Magyarországot szabdalták szét, a keresztény magyar emberek millióit keserítették, kínozták és ölték halomra. Nem volna szabad elfelejtenünk a Nagyváradon most szobrot kapott mérnököt, aki meghúzta a határokat, s Clemenceau-t, aki magyargyűlöletben Dan Tanasăt is megelőzte. Ma, amikor ostobán az európai kereszténység jelképeként aposztrofáljuk a leégett turisztikai látványosságot, akkor nem mondunk igazat, hiszen az európai kereszténység jelképe Róma – kéne, hogy legyen. Az a Róma, az a Vatikán, amelynek az újjáépítés költségeit saját bankja a mellényzsebéből ki tudná fizetni…
Nekünk, magyaroknak másra kellene gyűjtenünk. Nekünk a magyarságot védő, vállaló erdélyi, felvidéki magyarságot kell támogatnunk. A polgármestereket, akiket személy szerint büntetnek a magyar zászlók miatt, amelyek március idusán széppé tették elrablott városaink utcáit, falvainkat. Akiket a törvény ellenére, a magyar feliratok miatt is hatalmas összegekre büntetnek. Mert mint Bíró Zsigmond barátom írta: amíg a szászok 1,2 százaléknyi lakossága megérdemli a német feliratokat, addig a 80–95 százalékban magyarlakta településeken a fasizmus büntet… mert magyar a felirat. Ugyanis törvény írja elő, hogy ahol a lakosság húsz százaléka magyar, ott ki kell tenni a magyar feliratokat a hivatalos épületekre, helyiségekre, s kötelező a magyar nyelv használata is. Ám a román hatalom a saját maga által alkotott törvényt nem alkalmazza… ellenkezőleg…
Mire gyűjtünk tehát? Egy francia idegenforgalmi látványosságra, amely ma csupán annyit jelent a világnak, mint az Eiffel-torony. Nem kellene tehát saját ostobaságainkat és botorságunkat felülbírálni? Nem kellene magyarnak maradnunk akkor is, ha szép emlékek vagy a belénk nevelt empátia miatt hajlamossá válunk elveszteni önbecsülésünket, a felelősségünket, s elfelejtjük történelmünket és a magukra maradt székelyeket, magyarokat? Nem vagyunk inkább felelősek gyermekeink jövőjéért, a magyarság Kárpát-medencei megmaradásáért, a magyar keresztény-keresztyén jövő biztosításáért, mint egy francia épület újjáépítéséért, amelyre a Vatikáni Bank még egy centet sem ajánlott fel?
Milyen alapon nevezzük az európai kereszténység jelképének a Notre-Dame-katedrálist, egy hitetlen ország közepén? Magyarként a Mária-tisztelet európai központjának nevezni ezt a katedrálist, a mai Franciaországban szintén keresztényi perverzitás. Kivált, ha azt is tudjuk: percre pontosan egy időben égett le az ukrajnai Harkovban lévő Szent Miklós-székesegyház... tehát összehangolt keresztényellenes terrorcselekmény történt, amelynek harmadik áldozata a New York-i katedrális... lett volna...
Nekünk, magyaroknak egyetlen kötelességünk van a Notre-Dame pusztulását illetően: a csíksomlyói pünkösdi búcsún kérni a Szentlelket, hogy világosítsa meg azoknak a lelkét és tudatát, akik miatt ma Franciaországban mindez megtörténhetett… és kérni Istent, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
A mi dolgunk keresztény hitünk felvirágoztatása, elcsatolt magyarjaink és székelységünk támogatása, ha azért büntetik őket, mert vallják hitüket és magyarságukat. A többi Macron, a párizsi érsek és a pápa dolga. Meg azoké, akik a világot ebbe a hitetlen és erkölcs nélküli örvénybe sodorták. Ha mi gyűjtünk, és nem azoknak adjuk, akiknek adnunk kell, olyanokká válunk önmagunkkal és nemzetünkkel szemben, mint Lót felesége...
