Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bozók Ferenc: Húsvéti versmeditációk

2019. április 20., szombat, Irodalom

DSIDA  JENŐ: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.

  • Országh László fotója
    Országh László fotója

Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

 

Tíz mondat

Dsida a Nagycsütörtököt az életmű egészében hangsúlyos versnek szánta, hisz második és egyben utolsó kötetének címéül választotta. Jelképes hely a versben megidézett Székelykocsárd. Átszállóhely a két jeles erdélyi történelmi város, Kolozsvár és Marosvásárhely között, hisz nincs köztük közvetlen járat, így átszállásra és a ritkás közlekedés miatt sok veszteglésre ítéli az átutazókat.

A bibliai helyszín az Olajfák hegye, az utolsó vacsora utáni éjszaka. Finoman játszatja a húsvéti szent nap eseményéhez, Jézus magányához az állomáson veszteglő átutazót, aki otthontalanságot, magányt és kiszolgáltatottságot él meg, „jó, meghitt” emberekre vágyik. Milyen jólesett volna Jézusnak egy-két virrasztó, esetleg az éjszakát Jézussal átbeszélgető társ. Aki mindeneket vigasztalt és bátorított, most vigaszra és bátorításra vágyna, pillanatra felfedve előttünk istenemberi mivoltának nagyon is emberi szorongását, magányát. A vigasztaló társakra vágyó, szorongó, verítékező Krisztust nagyon a magunkénak érezzük, itt a Megváltó nagyon is egy közülünk. Olykor élhető, viselhető, máskor kényelmetlen, otthontalan váróterem az élet. Szeretnénk hinni a végső csatlakozásban.

 

PILINSZKY JÁNOS: Piéta

Cserbenhagyott tulajdon tested,
a rádzúduló tetemet
már nem bírták és szakadozva
elengedték az idegek.
Mint ágaskodó riadt csorda,
ha pusztulásba kergetik,
fenyegetőn utadat állták
visszahőkölt érzékeid.
Már csak az eszeveszett csókok
vak folyosóin vágta át
egy-egy menekvő szívverésed
a halott szívéig magát.
Nem érdemelhetett kegyelmet,
mint elvaduló idegent,
le kellett csontjaidról marjad
lázadozó elevened,
hogy méltó lehess a halálhoz,
ki öledben fészket rakott.
Időtlen gyásszá csupaszodtál.
S ő harmadnap föltámadott.

 

Tíz mondat

A vesztőhely és elveszettség határhelyzete, a „ma ontják véremet” perspektívája számos Pilinszky-versben kaleidoszkópszerűen tér vissza. A gyűjtőtábor, a „kampó csöndje”, az elítéltek merev tekintete, a vágóhíd, a rabruhás, csonttá soványodott alakok árnya és így tovább. A középkor nem ismerte a fényképezést, de szoborban, festményben és irodalmi alkotásokban fontosnak érezték a művészek megörökíteni, „időtlen gyásszá csupaszítani” a keresztről levett, halott Jézust karjai közt tartó fájdalmas anya pillanatfelvételét. A Piéta című versben szó sincs stilizált, magasztosított fájdalmas anya és „elszenderült” Krisztus-ábrázolásról. Jézus testét a költő nyers, materiális brutalitással tetemnek nevezi, szakadozó idegekről ír, ahol az érzékszervek elborzadnak, visszahőkölnek. Máriának saját csontjairól kell lemarnia fia holttestét. Ezzel erős kontrasztban jelenik meg a gyengéd anyai csókok folyosója és a fióka-hasonlat, az anyai ölben „fészket rakó” halál meghökkentő képe.

A gyász és fizikai törékenység időtlen, de a feltámadás, az időtlen örökkévalóság remélt távlatában értelmezendő. Ne feledjük, a hitetlen Tamás által tapogatott, feltámadott üdvözítő tenyerében megmaradtak a szögek nyomai.

A Harmadnapon és a Piéta című versek utolsó sorában szó szerint ugyanaz az „et resurrexit tertia die” – remény fogalmazódik meg.

 

JUHÁSZ  GYULA: Az utolsó vacsora

János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

 

Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az Olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

 

Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!

 

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret!

 

Tíz mondat

Leonardo da Vinci híres festményén Jézus középen ül, és nagyon elszigeteltnek, magányosnak látszik az egymással kisebb csoportokba rendeződött apostolok közt.

Juhász Gyula versében Jézus szemének kéksége a végtelennek látszó tenger kékségéhez hasonlóan nagy békét áraszt.

Ezzel szemben erős kontraszt a tanítványok baljós nyugtalansága, áramló feszültsége, nagypéntek kálváriá­jának előérzete. Tamás zavarában a mécslángba néz, Péter zokog, Júdás szeme megvillan. Még a fejét Jézus kebelére hajtó fiatal Jánosnak is gondterhelt az arca, aki magát mindig szeretett tanítványként említi saját evangéliumában.

Jézus áldó búcsúimája és a kenyértörés mozzanata előtt csend ül az utolsó vacsora termében. Ám ez a nagy csend nem a béke, hanem a feszültség csendje. A búcsúzkodás ünnepélyes feszültségét érezzük. Iskolai ballagásunkkor énekelt Komár László-dalocska jut eszembe. „Nem szól a dal, szomorú, csendes este van, s most még mind itt vagyunk, senki sem szól: hallgatunk.”

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 527
szavazógép
2019-04-20: Kiscimbora - :

A magvető

Egy földműves elment búzát vetni. Vetés közben némely mag az útszélre esett. Még gyökeret sem verhettek ezek, mert eljöttek a madarak, felszedték és megették azokat. Más magok köves és alig művelt földre estek. Ebből a földből a mag gyorsan kikelt, de nem tudott mély gyökeret verni, s a forró nap heve rövid idő alatt kiszárította. A magok harmadik része tövisek közé esett.
2019-04-20: Irodalom - :

Győri Andor: Összetartozás

Jól ismerték egymást, az együtt töltött évek során közel kerültek egymáshoz. Nemcsak alakjáról, mozgásáról, de még illatáról is ezer közül felismerték volna a másikat. Békében, nyugalomban, szeretetben éltek. Az erősebb mindentől védte a gyengét, aki pedig finom suttogással fejezte ki háláját.