Az optimizmus a boldog és sikeres életet élő emberek tulajdonsága, a mindennapok nélkülözhetetlen „fűszere”, ami észreveteti velünk a dolgok jó oldalát.

A derűlátás nem egy rózsaszínű köd, amikor mindig jobb dolgokra számítunk, mint ami valószínűleg történni fog, inkább az, amikor reálisan látjuk a helyzeteket, nem gondoljuk, hogy a rossz dolgok, események egészen biztosan, megváltoztathatatlanul örökre rosszak maradnak. Legfőbbképpen meg nem úgy gondoljuk, hogy minden azért romlik el, mert mi magunk nem vagyunk jók semmire.

Sajnos a társadalmunkról általában inkább azt lehet kijelenteni, hogy pesszimista, mintsem hogy optimista lenne. Elég csak belehallgatni mások beszélgetésébe a munkahelyen, a piacon vagy egy orvosi rendelő előtt, és máris egyértelművé válik, hogy a ma embere nem kimondottan a derűlátásáról híres.

Az optimista embereknek is tudniuk kell, hogy olyan világban élnek, amely távol van az ideálistól, a szeretet gyenge lábon áll, a hiszékenyeket becsapják és a betegeket hagyják meghalni. Mégis a derűlátó emberek olyan stratégiát vezetnek be, hogy egyensúlyban tudjanak maradni.

Meggyőződésem, hogy az optimistává nevelés a gyermekkorban dől el: azok a kijelentések, amelyeket több évtizeden át hallottunk a környezetünktől, számunkra fontos emberektől, szervesen beépülnek a gondolkodásunkba.

Gyermekeink életében – különösen kamaszkorban – olyan „légmentes és biztos zárást” tapasztalunk, mint egy páncélszekrénynél. Az optimizmus ez esetben a jó számkombináció. A kinyitáshoz azonban kell valaki, aki elárulja a „kódot”, mert nem születünk optimistának, hanem azokká válhatunk.

A legfontosabb, hogy adjunk a gyermekeinknek hű képet magukról. Mutassuk ki, hogy tiszteljük, becsüljük őket. Ehhez a legjobb módszer, ha egy idő után bevonjuk őket a családi ügyek intézésébe.

Igyekeznek, hogy ők maguk oldják meg a problémákat: tudják, hogy léteznek alternatívák, és előre látják azokat. A szülőknek pedig azt kell elmagyarázniuk, hogy ha az egyik megoldás nem sikerült, van egy másik, amely majd sikeres lesz. Sok szülő csak azon fáradozik, hogy a gyerekeket óvatosságra intse mindenre és mindenkivel szemben. Ez azonban inkább elbátortalanítja őket.

Egy családban óriási gondok voltak, ám az édesanya értékes üzenetekkel bátorított: „Amikor sötét van, látjuk a csillagokat”, „A felhők fölött mindig ott ragyog a nap”, „Ne aggódj a holnap miatt, a gondviselő Isten ott van a holnapodban is”. A gyerekek felnőttek, és soha nem felejtették el ezeket a mondásokat.

Akadályozzuk meg, hogy szánalmat keltsenek maguk körül, és ide-oda ráncigálják őket. A gyerekeknek a fejlődésük alatt nem szabad a kudarcra gondolniuk, bízniuk kell magukban, a jövőjükben – és Teremtőjükben, aki mindezek fölött áll.

Eddzük a fantáziát és a kreatív gondolkodást. Szellemi képességükre is gondoljunk, mutassuk meg nekik a szépet, hallgassunk velük együtt minőségi zenét, beszélgessünk közös olvasmányélményeinkről – és sokat nevessünk együtt.

Végül pedig maradjunk optimisták azzal kapcsolatban, hogy magunkat is, gyermekeinket is meg tudjuk tanítani erre a fajta gondolkodásra!

Kertész Tibor,

a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa