„Ezúttal azt szeretném szóvá tenni... Meg szeretném kérdezni, hogy… Meg szeretném mondani, hogy…“ Joggal kérdezhetik: hogyhogy szeretném, hiszen nem várom meg a hallgatók jóváhagyását. Akkor meg miért mondom, hogy szeretném? Rosszul, helytelenül mondtam.
Hallhatjuk például rádióban, tévében, gyűléseken, olvashatjuk a sajtóban az ilyeneket: „Szeretném megkérdezni, hogy...”, „Engedjék meg, hogy közöljem magukkal...”, „Azt javasolnám...”, „Azt szeretném javasolni...”, „El szeretném mondani, ha meg tetszene engedni...”, „Szeretném megkérni, hogy...”, „Nekem az lenne a véleményem...”, „Mondhatnám, nagyon szívesen teszek eleget kérésüknek...” stb.
És a felsoroltak egyikében sem úgy hangzott el, íródott le a feltételes módú igealak, hogy a feltételességet komolyan vették volna, szerepet szántak volna neki. Funkciótlanul, öncélúan használták, többnyire megszokásból. A rossz szokás, rossz modor persze nem mentség. A nyelvi nyegleség, torzulás oka ezúttal (mint sokszor máskor) emberi, társadalmi baj, kór, visszásság. Többnyire nem egyszerű nyelvi botlásról van szó.
Régebb, a fénykorszaknak, aranykorszaknak nevezett személyi kultusz és terror korában ezek gyakrabban fordultak elő. Nem véletlenül. No de ez nem igazolja, szentesíti e téves, helytelen nyelvi formák létjogosultságát a mára nézve. Helytelenek voltak ezek a múltban is, csakhogy akkor politikailag indokoltabbak. Ahogy az a vélekedés is, hogy: „nemigen”, ahelyett, hogy kerek perec nemet mondanánk. Sajnos, egyre inkább a terjedését, elszaporodását észlelem ennek a gyáva, nyegle köntörfalazásnak. Nagyon ritkán tekinthető indokoltnak szerintem, esetleg, ha nagyon tapintatoskodunk.
A rádióban hallottam: „Azzal kezdeném, hogy...” Dehát nem kezdem – következtetek –, csak ha kapok erre fentről utasítást; ha ezt megengedik nekem azok, akiktől félek, illetve féltem. Nem tudom, mennyire kell tartania valamitől, valakiktől a ma nyíltan, őszintén beszélőnek, írónak. Azt viszont minden bizonnyal állíthatom, hogy a mindenre, majd mindenre valahonnan, egyféle központból való engedélyt kérés mint beidegződés tovább él napjainkban is. Mély és káros nyomok egyfajta következményei az ilyen alázkodó, gerinctelenséggel fertőzött, a felelősségtől mint holmi járványtól szabadkozó, látszólagos, képmutató udvariaskodásról árulkodó, szószaporító, terjengős, zavaros helyzetet zavarosan leíró töltelék kifejezések, szavak, szóalakok.
Hogy nemcsak a helytelen nyelvhasználatról, de a rossz politikáról (a parancsuralmiról és a túlzásba vitt demokratikusról egyaránt) is véleményt mondtam, remélem, nem veszik zokon a kedves olvasók. Van úgy, hogy mindkettő ellen szólni kell, hogy eredményesen tehessünk.
Zsigmond Győző
