A párizsi Notre-Dame múlt heti tűzvészében leomlott huszártorony körüli állványzatért felelős vállalkozás tegnap elismerte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a felújításon dolgozó munkások egy része megszegte a dohányzási tilalmat, de kizárta, hogy cigarettacsikkek okozták volna a tüzet.
A Le Canard enchainé szatirikus hetilap tegnap megjelent számában azt írta, hogy a nyomozók hét cigarettacsikket találtak a leomlott huszártorony körüli állványzat maradványain. Az illetékes cég szóvivője közölte, tényleg tilos volt az állványzaton dohányozni, de a tiltást többé-kevésbé betartották. Viszont egy kissé bonyolult volt mindig lemászni cigarettázni, mert az időbe telik – tette hozzá. Szerinte azonban kizárt, hogy ez a hanyagság okozta a tüzet. Ha valaki próbált már tüzet gyújtani egy kandallóban, azt tudja, hogy egy csikktől semmi nem történik.
A katasztrófa okait vizsgáló szakértők valószínűsítik, hogy a huszártorony körüli állványzat liftjeinek elektromos szerkezetében keletkezett rövidzárlat. A cég szóvivője szerint a szerkezetekkel nem volt semmi gond. A székesegyház vezetői elismerték, hogy a templom padlásán voltak olyan elektromos kábelek, amelyekben keletkezhetett rövidzárlat. A több mint 850 éves gótikus székesegyházban április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.