Maguk a kérdések már első olvasatra mindkét feltételezést gazdagon alátámasztják, lévén, hogy szinte tökéletesen egybecsengenek azzal, amit az ellenzék és a változó erősséggel utcán tiltakozó #Rezist mozgalom már idestova két éve verkliként ismételget az állításuk szerint kizárólag a korrupt politikusok megmentését szolgáló igazságügyi reform kapcsán. A kérdéseket látva ráadásul az a vélekedés sem igazán állja meg a helyét, hogy könnyen értelmezhető lenne, mi is az, amire az elnök a néptől várja a választ. Az elsőnél – amely arról szól, hogy a korrupció esetében zárják ki a közkegyelem lehetőségét – még hagyján, az urnák elé járulók nagy része talán meg is érti, miről kellene véleményt nyilvánítania. A második viszont még a közéletet, döntéshozatalt legalább műkedvelő szinten követő állampolgártól is komoly fejtörést kíván. Azt tudakolnák, egyetértünk-e annak megtiltásával, hogy a kormány a bűncselekmények témakörét, a büntetéseket, valamint az igaz­ságszolgáltatás megszervezését érintő sürgősségi rendeleteket adjon ki, és azzal, hogy terjesszék ki a sürgősségi kormányrendeletek alkotmánybíróságon való megtámadására jogosultak körét. Utóbbi két elég kényes témát mos össze úgy, hogy a kérdés egyik fele egy jól értelmezhető, pontosan meghatározott problémára vonatkozik, a másik viszont gyakorlatilag alapjaiban piszkálná meg a sürgősségi kormányrendeletek intézményét.

Iohannis kezdeményezésének további két komoly hiányossága is van, amelyek kérdésessé teszik a népszavazás komolyságát. Mindkét kérdés a kormány lehetőségeinek korlátozására vonatkozik, viszont semmilyen szigorítási lehetőséget nem vetít előre a parlamenti döntéshozatal terén, így a többséggel rendelkező, hatalmon lévő politikai alakulatok nyugodtan tovább tobzódhatnak. Hol ebben a korrupcióellenes harc megerősítése, vagy fordítva: a hatalom általi állítólagos gyengítésének megelőzése? E tekintetben beszédes, hogy az államfői bejelentéssel párhuzamosan a büntető törvénykönyvek agyonvitatott és -bírált módosítását a parlament lazán megoldotta saját hatáskörben. A második hiányosság, hogy a sürgősségi rendeletek intézményét kizárólag egy irányból támadja, miközben egyre szaporodnak a hangok, amelyek ennek a jogszabályfajtának szinte teljes száműzését emlegetik mint járható utat.

És végül: ne feledkezzünk meg a népszavazás erejéről. Sajnos, Európának nem azon a felén élünk, ahol a társadalom véleménye különösebben megérintené a döntéshozókat, törvény által előírt abszolút kötelezettségük pedig nincs e vonatkozásban, elvégre a referendum csak konzultatív jellegű. Emlékezzünk csak a Traian Băsescu-féle hasonszőrű kezdeményezésre a legtöbb háromszáz fős, egykamarás parlamentről. Az a népszavazás idén ünnepli tizedik születésnapját, és két választás zajlott le, s ültek be kétszer háromszázan a Nép Háza padsoraiba. Sok sikert, elnök úr!