A Háromszék nem alkuszik emlékév e havi történelmi előadásának „hőse” a méltatlanul elfeledett honvédtábornok, a gidófalvi születésű, katonai karrierjét Argentínában kiteljesítő Czetz János volt. Pályafutásáról az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szakavatott ismerője, dr. Kedves Gyula hadtörténész, az Országgyűlés Múzeumának szakmai főtanácsadója tartott előadást Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
Czetz János 19. századi szabadságharcunk legfiatalabb tábornoka volt, alig 27 évesen kapott olyan feladatot, amilyent a tapasztalt, idősebb tisztek nem tudtak megoldani – és helytállt, rajta múlott az erdélyi hadjárat sikere, vezette fel előadását Kedves Gyula. Ismertetve az előzményeket, felelevenítette, Czetz előbb a kézdivásárhelyi katonaneveldében, majd a kor legjobb tisztképző intézményében, a bécsújhelyi akadémián tanult, széles látókörű, nagy tudású, kitűnő stratégiai érzékkel rendelkező tiszt vált belőle. A szabadságharcban a törzstisztek, akikbe belecsontosodott a császári és királyi nevelés, erkölcsi válságba kerültek, hiába hogy szívük a magyar nemzethez húzott, de úgy gondolták, előmenetelüket az uralkodónak köszönhetik, ezért sorra félreálltak. Ilyen körülmények között fiatal tisztekkel kellett a vezérkart újraszervezni: néhányan közülük alkalmatlannak bizonyultak, de mások tüneményes karriert futottak be: Görgei Artur, vagy a még üstökösszerűbben feltűnő Czetz János.
Kossuth, aki amúgy is jobban bízott a fiatal tisztekben, mint a régiekben, titokban megbízott néhányat közülük, hogy teljhatalommal rendelkezve adott pillanatban vegyék át az irányítást: Görgey esetében fennmaradt erre vonatkozó dokumentum, Czetzről ezt nem tudni, de lehetséges, hiszen ő is folyamatosan küldött jelentéseket Kossuthnak. Czetz Kolozsvár feladása után kerül helyzetbe. Kossuth Erdélybe küldi, ahol elsősorban az alig négy-ötezer fős lezüllött katonatömegből kellett ütőképes hadsereget felállítania. Fiatalkora ellenére nagyon is megfontolt volt, ugyanis Kossuth parancsára nem rohant azonnal Kolozsvár felszabadítására, hanem előbb felépítette a hadsereget, majd komoly hadműveleti tervet alkotott – amelyet aztán Bem hajtott végre. A továbbiakban is ő a stratéga a fővezér Bem mellett, ahogy Kedves Gyula fogalmazott, tálcán nyújtotta a lehetőséget Bemnek, hogy visszafoglalja Erdélyt. Bem ezt értékelte is, alvezéreként kezelte, s miután Erdélyt felszabadította és a Délvidékre indult, kieszközölte, hogy Czetzet nevezzék ki utódjául az erdélyi hadsereg élére. Önálló hadvezérként azonban nem próbáltatott ki, egy szerencsétlen lovas baleset során csípőcsontja eltörött, ágyban fekve érte a szabadságharc leverése.
Rövid erdélyi bujkálást követően inasként Bécsbe jutott, onnan egy kereskedelmi társaság „ügynökeként” Hamburgba utazott. Az emigrációban többször próbálkozott a szabadságharc folytatásának megszervezésével, közben katonai akadémiát alapított, franciára tanította az olaszokat, dolgozott az Alpok első alagútjának tervezésén – és feleségül vette egy Spanyolországba száműzött argentin család lányát. Miután belátta, hogy a magyar szabadságharc ügyét nem támogatják az európai nagyhatalmak, az amerikai kivándorlás mellett döntött. Argentínában megbízták az első felsőfokú katonai intézmény megszervezésével, ezt a feladatot is sikerrel teljesítette – ennek köszönhetően vált Argentína nemzeti hősévé. Második hazájában már életében nagy megbecsülés övezte, kultusza mai napig él. Időskorára megvakult, emiatt spanyol nyelvű emlékiratait egyik lányának diktálta le.
