A budapesti Előd Ágnes szobrászművész az egyedüli a világon, aki digitális technikával fényszobrokat alkot. Műveit fizikusokkal együttműködve, kivilágított drónok segítségével hozza létre, azok röppályáját fényképeken örökítik meg. Ezekből és más munkáiból nyílt meg Drónos szobrok című kiállítása Sepsiszentgyörgyön a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben csütörtök délután.
Előd Ágnes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára hosszú és alapos kutatás után fejlesztette ki egyéni alkotómódszerét: térbeli elképzeléseit fizikusokkal, robotikai szakemberekkel együtt továbbfejlesztik, digitalizálják, s végül az irányított és kivilágított drónok kirajzolják a tervezett fényinstallációkat az esti égbolton, a fénycsóvákat hosszú expozíciós felvételeken rögzítik. A tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijáték idején több százezren láthatták lebegő fényszobrait, azokat 38 drón rajzolta ki a Duna fölött.
A Magmában csütörtök délután Kispál Attila köszöntötte a művészt, megjegyezve, hogy alkotásai mögött nagyon komoly technikai háttér húzódik, ám a kiállításon korábbi munkái is megtekinthetőek, így kiderül, hogyan és honnan jutott el a mostani szintre. A tárlatot megnyitó Bandi Irén irodalomtörténész, esztéta Előd Ágnes művészetét, egyedi alkotói stílusát ismertette, azt, ahogyan „a képzelettől a látványig” jutott. „Előd Ágnes fényszobraival felfelé nyitja meg a teret” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fenti térben követhető formák rajzolódnak ki, például egy ismert portré vagy egy méltóságteljesen lépkedő szarvas figurája. Mind a kiállítótérben elhelyezett, drónos szobrokat bemutató felvételek esetében, mind a bemutatott konceptuális művek értelmezésénél a nézőnek képzelőerejére is támaszkodnia kell, a szerző utóbbiak esetében „tudatosan épít a megértés asszociáción alapuló formáira, valamiféle közös emberi készségre, kreatív együttműködésre”.
„Ezek az alkotások ugyanis nem egyszerű látványként működnek – magyarázta –, nem befejezett interpretációk, nem lezárt magyarázatok. Ezek a konceptuális alkotások provokatív helyzeteket teremtenek, kérdésekkel szembesítenek, kimozdítanak a komfortzónánkból, valamiféle közösségi magatartásra ösztökélnek, hacsak egy nevetés erejéig is.” E sokarcú világban hogyan tájékozódjunk, mire alapozzunk? – e kérdést is sugallják Előd Ágnes munkái, vélekedett Bandi Irén, hozzátéve: virtuális világának kapuja nyitott, azon képzelőerejére támaszkodva bárki beléphet. A rendezvény Előd Ágnes tárlatvezetésével ért véget.