Ady Endre ihlette alkotások

2019. április 27., szombat, Közélet

Ady Endre költészete ihlette a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetségének tizennégy tagját, akik tegnap délután mutatták be legújabb tárlatukat a Kónya Ádám Művelődési Házban.

  • Péter Sándor és Lázár-Prezsmer Endre a megnyitón. Albert Levente felvétele.
    Péter Sándor és Lázár-Prezsmer Endre a megnyitón. Albert Levente felvétele.

Az Ady 100 című kiállítást harminc vers alapján készült harminchárom munkából állították össze. A megnyitón Lázár-Prezsmer Endre megjegyezte, hagyományos immár, hogy a Szent György Napokra közös tárlattal jelentkeznek a kör tagjai, idén számukra az Ady-emlékév jelentette a kiindulópontot, a tematikát. A tárlatot Péter Sándor méltatta, részletezve Ady líráját, habitusát. Ez a kísérlet, amelynek mi ma tanúi vagyunk, egy olyan lehetőséget mutat fel, amely a nézelődőt és Ady költészetének ismerőjét a vers hangulatával szembesíti – magyarázta, hozzátéve, az alkotók bemerészkedtek Ady bűvkörébe, és kutakodtak, melyik lenne az a vers, amely leginkább hozzájuk szól. A rendezvényt Buzogány-Csoma István és Tánczos András közös zenés-verses Ady-műsora zárta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2019-04-27: Közélet - Mózes László:

Fényszobrok a magasban (Előd Ágnes kiállítása a Magmában)

A budapesti Előd Ágnes szobrászművész az egyedüli a világon, aki digitális technikával fényszobrokat alkot. Műveit fizikusokkal együttműködve, kivilágított drónok segítségével hozza létre, azok röppályáját fényképeken örökítik meg. Ezekből és más munkáiból nyílt meg Drónos szobrok című kiállítása Sepsiszentgyörgyön a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben csütörtök délután.
2019-04-27: Közélet - Iochom István:

Elbúcsúztak az önkéntesek

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület székhelyén Ráduly Attila egyesületi elnök, valamint az ott tevékenykedő, a hétvégén hazatérő négy önkéntes – a spanyol Carmen Gallardo és Miguel Paya, az orosz Elena Ershova és az örmény Alen Margaryan – tartott csütörtökön sajtótájékoztatót.