Kelemen Hunor szerint a román politikusok és közvélemény-formálók diverziókeltés céljával kezdtek riogatni azzal, hogy az erdélyi magyarok a román és a magyar állampolgárságuk alapján is szavazni készülnek a május 26-i európai parlamenti választásokon.
A politikus elmondta: az Európai Unió szabályai, valamint Magyarország és Románia törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak ott szavazhat, ahol az állandó lakhelye található. Kelemen Hunor pontosította: a magyar állam az EP-választáson nem biztosítja a levélben szavazás vagy a konzulátusi szavazás lehetőségét az Erdélyben élő magyar állampolgároknak, azt pedig elképzelhetetlennek tartotta, hogy aki Magyarországra költözött, de a romániai iratait is megőrizte, útra keljen, hogy mindkét országban szavazzon. „Arra biztatjuk az erdélyi magyarokat, hogy szavazzanak itthon és szavazzanak az RMDSZ-re. De nem is lehet és nem is szoktak másként tenni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a kettős állampolgárság intézménye már a 2014-es EP-választáson vizsgázott, és kiállta a próbát.
Korábban a Traian Băsescu volt elnök által alapított Népi Mozgalom Párt elnöke, Eugen Tomac szólította fel a román kormányt, hogy akadályozza meg az erdélyi magyarok kettős szavazását. Az ellenzéki pártvezér tudni vélte, hogy a mintegy félmillió magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar – a Romániában leadott szavazata után – a magyarországi pártlistákra is voksol a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án „átszállítják” őket e célból Magyarországra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.