Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai történész, író. Szívelégtelenségben hunyt el hétfő hajnalban a pennsylvaniai Phoenixville-ben lévő otthonában – közölte mostohafia, Charles Segal.
Lukács János Albert néven 1924. január 31-én született Budapesten. Polgári családból származott, édesapja orvos volt. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakán kezdte meg. A második világháború idején zsidó származású édesanyja miatt munkaszolgálatra hívták be, ahonnan 1944 nyarán megszökött, sikerült túlélnie a nyilas rémuralmat és Budapest ostromát. Miután a szovjetek magyarországi jelenlététől nem várt semmi jót, útlevélkérelmét pedig elutasították, 1946-ban átment a határon Ausztriába, és végül az Egyesült Államokban telepedett le. 1947-től 1994-es nyugdíjazásáig Philadelphiában a Chestnut Hill College történészprofesszora volt. Évekig adott elő vendégprofesszorként a legrangosabb intézményekben, többek között a Columbia Egyetemen, a Pennsylvaniai Egyetemen, a Johns Hopkins Egyetemen és a Princeton Egyetemen. John Lukacs volt az amerikai katolikus történészek szövetségének elnöke, munkásságát az Egyesült Államokban 1991-ben Ingersoll-díjjal, 2001-ben George Washington-díjjal jutalmazták. Magyarországon 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2014-ben Széchenyi-nagydíjjal ismerték el tudományos pályafutását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.