Fia született tegnap Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. A hírt személyesen Harry herceg, II. Erzsébet királynő unokája jelentette be tegnap délután, majd hivatalos közleményben az udvar is megerősítette.
A tájékoztatásból kiderült, hogy a gyermek már kora reggel, brit idő szerint fél hat előtt néhány perccel a világra jött. Harry elmondta a windsori rezidenciájuknál összegyűlt újságíróknak, hogy a gyermek nevén még gondolkodnak, de az újszülött és az édesanyja remekül van. Harry és Meghan közös Instagram-oldala beszámolt arról is, hogy a kisfiú 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal született. Harry és Meghan első gyermeke jelenleg a hetedik helyet foglalja el a brit trónutódlási sorban nagypapája, vagyis Károly trónörökös, valamint Harry bátyja, Vilmos herceg, Vilmos három gyermeke, illetve saját édesapja, a trónöröklési sorrendben hatodik helyen álló Harry után, így nem valószínű, hogy valaha az Egyesült Királyság uralkodója lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.