Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Labdarúgás, Bajnokok LigájaDöntőbe jutott a Tottenham

2019. május 10., péntek, Sport

A Tottenham Hotspur idegenben lőtt több góllal jutott a Bajnokok Ligája fináléjába, miután egygólos londoni vereségét követően 3–2 arányban győzött az Ajax ellen Amszterdamban. Az angol csapat első BL-döntőjére készülhet, ellenfele június 1-jén a Liverpool lesz.

  • Fotó: UEFA Champions League
    Fotó: UEFA Champions League

A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, Dušan Tadić megpattanó lövését követően Hugo Lloris kapus bravúrral hárított, viszont az 5. percben Matthijs De Ligt szöglet utáni fejesénél már tehetetlen volt. A kapott gólra a vendégek azonnal próbáltak válaszolni, ám Szon Hung Min lövése a kapufán csattant, így gólt ismét az Ajax szerzett, a 35. percben Hakim Ziyech a bal alsóba lőtt.

Háromgólos hátrányban nagy lendülettel kezdte a második félidőt a londoni együttes, az 55. percben Lucas Moura szerzett gólt, nem sokkal később pedig szintén a brazil támadó volt eredményes. Az egyenlítés felrázta a holland csapatot, amely ismét magához ragadta a kezdeményezést, Lloris kapust Ziyech próbálkozásánál a kapufa segítette ki.

A hajrában a Tottenham előtt is hatalmas lehetőség adódott, Jan Vertonghen fejese a keresztlécről pattant vissza. A ráadásban az Ajax lezárhatta volna a meccset, azonban Ziyech közeli lövését Lloris bravúrral védte. Már úgy tűnt, a hollandok örülhetnek, a Tottenham viszont váratlanul megszerezte a továbbjutást érő gólt Lucas lövésének köszönhetően.

Eredmény, elődöntő – vissza­vágó: Ajax–Tottenham Hotspur 2–3 (gólszerzők: De Ligt 5., Ziyech 35., illetve Lucas 55., 59., 90+6./összesítésben: 3–3). (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 532
szavazógép
2019-05-10: Sport - :

Hétvége a focipályákon (Labdarúgás)

I. LIGA. A felsőházi rájátszásban nyeretlen Sepsi OSK szombaton 21 órától a FCSB ellen játszik a sepsiszentgyörgyi stadionban.
2019-05-10: Sport - :

Negyedik bajnoki címéért játszik a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Idei hatodik, összességében a huszonhatodik egymás elleni mérkőzésére készül ma a bajnoki címvédő Sepsi-SIC és az ezüstérmes Szatmárnémeti VSK csapata, hiszen 19 órától a Sepsi Arénában rendezik meg a 2018–2019-es női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének első meccsét. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc második sepsiszentgyörgyi találkozóját vasárnap este héttől játsszák az együttesek.