Idei hatodik, összességében a huszonhatodik egymás elleni mérkőzésére készül ma a bajnoki címvédő Sepsi-SIC és az ezüstérmes Szatmárnémeti VSK csapata, hiszen 19 órától a Sepsi Arénában rendezik meg a 2018–2019-es női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének első meccsét. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc második sepsiszentgyörgyi találkozóját vasárnap este héttől játsszák az együttesek.
Mint ismeretes, az előző idény fináléjában is a Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK harcolt a bajnoki aranyért, akkor Zoran Mikes tanítványai 3–1 arányban nyerték meg a döntőt. A zöld-fehérek hozták a két hazai meccsüket (76–46 és 71–51), majd kisebb meglepetésre 8 pontos különbséggel elvesztették a sorozat harmadik mérkőzését (60–68), de ádáz csata után győzedelmeskedtek a negyedik (85–76) találkozón, és zsinórban harmadszor lettek bajnokok. Akkor Marina Solopova a szatmári gárdát erősítette, most viszont a SIC együttesével emelheti magasra a legjobb csapatnak járó trófeát. A túloldalon ott van Andreea Huțanu, aki egy éve még Háromszéken játszott, ezúttal viszont ellenfélként tér vissza egykori sikereinek helyszínére.
Az aktuális szezonban már ötször csatázott a Sepsi-SIC és a VSK, ezekből a találkozókból négy mérkőzést a zöld-fehérek nyertek meg, s mindössze egy zárult a vendégek sikerével. Legutóbb a Román Kupa döntőjében néztek farkasszemet egymással az alakulatok, amikor is Annemarie Gödri-Părăuék hátrányból felállva 69–65 arányban diadalmaskodtak. A mai lesz a két gárda huszonhatodik összecsapása, külön párharcukat a szentgyörgyiek vezetik 22–3-ra.
A határ menti csapatnak sokszorosan van miért visszavágnia a zöld-fehéreknek, így parázs mérkőzésnek ígérkezik az elmúlt két szezon legjobb csapatainak döntőbeli első találkozója. Bízzunk lányaink győzelmében, de a siker megszerzéséhez a csapatnak szüksége van minden szurkoló és kosárlabda-kedvelő támogatására. Döntőre fel, Háromszék, zúgjon a Szentgyörgy-Szentgyörgy rigmus! Hajrá, lányok! Hajrá, Sepsi-SIC! (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.